Zappe László:

A nyelv és a kormány

Népszabadság 1997.04.23. 3.o.

A nyelvművelők kétségkívül fölhívták magukra a figyelmet. Hét végi tanácskozásukon bevallották tehetetlenségüket, és kormányzati segítséget kértek. Hatalmi beavatkozást. Ha hihetek a tudósításoknak, főképp az angolszász reklámnyelv támadása ellen.

Megértem a magyar nyelv tisztaságán őrködni akarók elkeseredettségét. Igyekezetüket roppant nagyra becsülöm, de rég reménytelennek látom. Mert tevékenységük rendkívül fontos a nyelvi normák megőrzésében, a nyelv szellemének fenntartásában, tisztaságának ápolásában. Egyfajta nyelvi eszmény őrzőiként szerepük tagadhatatlan a nemzet életében. Az az ambíciójuk azonban, hogy közvetlen hatást érjenek el, hogy működésük nyomán érezhetően javuljon a nyelv állapota, hogy tanácsaikat tömegek hallgassák meg és kövessék, nyilvánvalóan korlátozott hatású lehet csak. Eszközeik, lehetőségeik alkalmatlanok tizenötmillió magyar nyelvének befolyásolására, kivált, ha ennek harmada más politikai közösségben, idegen nyelvi közegben él. De azt hiszem, propagandával, mozgalommal, oktatással-neveléssel nemigen lehet az országhatáron belüli tízmillió ember nyelvhasználatát sem komolyan befolyásolni. Sokkal nagyobb dolog az, sokkal hatalmasabb gazdasági, politikai, társadalom-lélektani tényezők hatnak rá, mint amilyen akár a legelszántabb nyelvművelői buzgalom valaha is lehet.

Kérdés csak az, vajon a hatalomnak, a kormányzatnak lehet-e számottevő befolyása rá. Budapesten egy színházi előadás előtt tábla fogadja a nézőt, amelyen a szokásosnál erősebb kifejezésekre figyelmeztetik. Mikor megláttam, azt reméltem, tanulni fogok valamit. Bár nemigen tudtam elképzelni, hogy lehetnek erősebb kifejezések, mint amilyenekhez színházakban már rég hozzászokhattam. Végül ebben a vonatkozásban nem is ért különösebb meglepetés. Azóta sem értem a színház vezetőinek különös gesztusát. Mit érezhettek abban a szövegben olyan rendkívülinek, amire fontosnak érezték figyelmeztetni a közönséget?

Hacsak azt nem, hogy ezúttal szokatlan költői erővel párosult a trágárság. És nem is csak a trágárság, hanem a nyelvrontás minden elképzelhető egyéb módja is. A magyar szöveg alkotója színpompás nyelvi szövetet hozott létre a nyelv roncsaiból. Kevés, ha azt mondjuk, dramaturgiai és jellemfestő funkciója van ott a lepusztult nyelvnek. Mert egyáltalán nem csak erről van szó. Az utóbbi évek, évtizedek irodalmában a nyelvi eredetiség mind gyakrabban táplálkozik a nyelvhasználat hulladékából. Lepusztult életet, lepusztult szellemiséget tükröz ugyanis.

S a nyelv nem épülhet újjá általános társadalmi-gazdasági-szellemi újjáépülés nélkül. A kormány persze hozhat intézkedéseket, akár megpróbálhatja betartatni a régi tilalmakat – például az idegen szavak cégnevekben való használatáról. Ennek az eredménye nem lesz sokkal több, mint ha elhatározná, hogy mától nem lesz infláció, megduplázódik a gazdaság teljesítménye, nem lesznek hazánkban többé elmebetegek és alkoholisták. A kormánynak persze – éppúgy, mint ezekben az említett ügyekben is – mindent meg kell tennie, hogy segítse a helyzet javulását, ez esetben a magyar nyelv védelmét. Leginkább azonban azzal segítheti ezt elő, ha mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy jobban érezzük magunkat ebben az országban.

Válaszol rá: Hajdú Ferenc: Nyílt színi nyelvrombolás (Népszabadság 1997.05.06.); Gados László: A közömbösség vétsége (Népszabadság 1997.06.03.)