Új HORIZONT
XXIX.
évfolyam, 2001., 5. szám
Balázs Géza
Értsünk szót!
A magyar nyelvművelés jellemző metaforái, jelszavai
A különféle mozgalmak mindig éltek az ékesszólás, a retorika eszközeivel. Az
egyén és a társadalom mozgósításának egyik leghatásosabb eszköze a metafora,
legjellemzőbb műfaja pedig a nyelvtanilag szállóigének, szemiotikailag inkább
jelszónak nevezhető tömör, idézetszerű szöveg, többnyire mondatszöveg. A kettő
közötti kapcsolat az, hogy metaforák gyakran bukkannak föl jelszó gyanánt.
Könyvcímek is sokszor tartalmaznak metaforát, s válnak jelszóvá (pl. egy
mozgalom jelszavává: Beszélni nehéz!), jelképpé. Mivel a nyelv ügyéhez sokszor
kapcsolódik valamilyen társadalmi megmozdulás, a nyelvművelő jelszavak különféle
törekvéseket, valamint a nyelvhez fűződő viszonyt, érzelmeket mutatják. A
metaforizálás (jelentésátvitel, képszerűsítés) a nyelv egyik legalapvetőbb, ha
nem a legalapvetőbb tulajdonsága. Már ebben is, megragadható a
hagyománymozzanat: egy megszokott jelentés helyébe másik állítása – s ekkor
gyakran a másik, átvitt jelentés önálló életre kel; önálló jelentéskört, sőt
kognitív sémát alkot. Ilyen például az "út" metafora: a konkrét út mellett,
amelyet taposunk, amelyen járunk, van az embernek, az életnek és pl. a nyelvnek
az útja... A metaforizálás örök: a korábbi metaforák beépültek gondolkodásunkba,
sőt akad olyan nyelvész (Szilágyi N. 1996.), aki úgy gondolja, hogy bizonyos
kognitív sémákat öröklünk, tehát a nyelvelsajátítás szabályaival együtt hozzuk
magunkkal erre a világra az alapvető gondolkodási sémákat is. A nyelvi hagyomány
mozzanata ennél is világosabban ragadható meg a szállóige, jelszó esetében.
Ezeket a szövegtípusokat a tanulás, az ismertség jellemzi és rendszerint a
szövegköziség, az intertextualitás élteti. Jellemző metaforáink és jelszóink
sokat elárulnak egy jelenséghez fűződő viszonyunkról. Tekintsük most át a
nyelvhez fűződő viszonyt a metaforák, majd a jelszók tükrében. A sorrend azért
fontos, mert a metafora antropológiailag "beépültebb", spontán módon is élő,
azután természetesen társadalmitörténeti metaforává is válhat, míg a jelszó
rendszerint tudatosan alkotott, sűrített közlemény. Természetesen a jelszó nem
mindig metafora!
A nyelvről szólva, illetve nyelvművelésben sokszor megjelenik a lírai és az
esszéisztikus hajlam. Ennek oka a nyelvkérdés érzelmi fontossága, részben
politizáltsága. Az éles tollcsatákban a különféle felfogások szóképekben,
különösen metaforákban bukkannak fel. George Thomas (1991. 19-23.) szerint a
purista legfőbb metaforái: molnár, kertész, kohász, köszörűs (csiszoló),
fizikus, genetikus, pap. Ezeknek a metaforáknak egy részét a magyar
nyelvműveléssel kapcsolatban is fölfedezhetjük, de további metaforatípusokra is
bukkanhatunk. A metaforák szövegekbe ágyazva, de jelszókba és könyvcímekbe
sűrítve jelennek meg. Áttekintésem elkészítéséhez főleg két gyűjtemény nyújtott
segítséget: Hernádi Sándor és Grétsy László válogatása, a Nyelvédesanyánk
(1980.) című kötet, valamint Grétsy László monumentális gyűjteménye: csaknem 300
magyar költő és író majdnem ötszáz szövege a nyelvről (A mi nyelvünk, 2000.). A
nyelvről, különösen a magyar nyelvről (anyanyelvről) szóló jellemző idézeteket,
címeket a jelentések alapján a következő lehetséges szemiotikai rendszerben
helyeztem el:
a) természeti
b) emberi (kulturális) értékek (nem természeti)
c) jövőkép (nem természeti és nem jelen)
jövő
emberi
természeti
emberi
jövő
A nagyobb kategóriákon belül kisebb tematikai egységek vannak.
a) természeti
természeti: "A szótár csak kagyló, ezzel csak meregetünk a nyelv tengeréből. A
nyelv azonban a tenger, a tenger" (Kosztolányi Dezső, Nyelvédesanyánk, 118.),
madárlátta nyelv (Ratkó József, A mi nyelvünk, 383.), "A nyelv ősi fája
nemzedékről nemzedékre új hajtásokat nevel. Gyökereit az ősi múlt mély
termőföldjébe bocsájtja, de gazdag ékű koronája a tiszta magasságok felé
növekedik" (Halász é. n. 5.), "A nyelv – szerintük – szűzi ősrengeteg.
Érintetlenül nőtt, hatalmasodott és sűrűsödött. A hasonlat szép s még sem igaz.
Bármilyen mélyre bocsátja is gyökereit a nyelv az évezredek talajába: az ember
formálta, nevelte, nyesegette azzá, ami ma." (Halász é. n. 7.). Ez a hasonlat
már átvezet bennünket a következő, az emberinek nevezett kategóriába.
biológiai: a nemzet érzékszerve: "Az anyanyelv: a nemzet érzékszerve és
memóriarendszere. Sokszor és sokan betegítik... Eltömik, megfertőzik... Ám a
nyelvnek többezeréves immunitása van. Beoltódott az okoskodók ellen is." (Ratkó
József, Nyelvédesanyánk, 234.) Az egyes érzékszervek ugyancsak alkalmasak a
metaforizálásra. A hangzás közvetlenül, értelemszerűen kapcsolódik a nyelvhez:
"Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a
virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet
már messziről, mikor a szót még nem is értjük." (Kodály Zoltán, Nyelvédesanyánk,
336.) A másik fontos érzékelés mód, a látás. Ezen belül különösen a színészlelés
hozható rokonságba a nyelvvel, szinesztéziás hatást keltően: a nyelv színe. Az
íráshoz kapcsolódik: gyöngybetűs írás (köznyelvi). A tapintás és a szaglás
nyelvi érzékelésmódjáról nem történik említés, az ízről azonban igen: ide
tartozik a nyelv íze. József Attila is szól a nyelv ízeiről, amelyek "gazdagon
kiforrtak" (Nyelvédesanyánk, 338.). Az édes anyanyelv (amennyiben az édes szót
alapjelentésében értjük) ugyancsak ízérzékelésre utal, bár eredetét tekintve még
sincs ezzel összefüggésben. Az édes anyanyelv igen régi metafora. A nyelvújítás
korában már megvolt, pl. Jókai Mór Útleírások című munkájában említi: "És most –
mindenhol és mindenha hallani: 'Margit királyleány ezüst harangjának szavát: az
édes anyanyelvet'". Az édes anyanyelv szószerkezetet Halász Gyula (é. n.) emelte
az 1940-es években rádióműsorának, később könyvének címéül, 1952-től pedig
Lőrincze Lajos rádióműsorai és könyvei nyomán lett általánosan ismertté.
1979-től létezik Édes Anyanyelvünk címmel folyóirat is. Még egy fontos
"biológiai" jegy, az anyajegy: "Anyajegyem a nyelv" (Kovács József, A mi
nyelvünk, 281.)
b) emberi kertészeti: nyelvünk virágai, elgazosodott nyelv, (nyelv)művelés,
ápolás, gondozás (művel, ápol, gondoz), a vadhajtások nyesegetése, gyomlálás,
gyomlálgatni kell a nyelvi hibákat; illetve létezik ennek ellenmetaforája is:
virágozzék minden virág
orvosi: anyanyelvi védőoltás (Sütő András, Nyelvédesanyánk, 208.), (negatív
értelemben) mondatfertőtlenítés: "Elképzelhetetlen, hogy az író, mikor dolgozik,
nyelvtanokkal, stilisztikákkal és nyelvhelyességi kézikönyvekkel rakja körül
magát s minden mondatot fertőtlenítsen, mielőtt az agyából a papírra ereszti."
(Móra Ferencet idézi Halász Gyula, é. n. 7.).
édesanya: a mai édes anyanyelv korábban föltehetőleg: édesanyanyelv, illetve
ennek játékos, metaforikus megfordítása: Nyelvédesanyám (Kiss Dénes versének
címe, amelyet többes számba téve kötetcímként is felhasználtak: Nyelvédesanyánk,
325). Anyád nyelvét bízták rád a századok (Füst Milán: A magyarokhoz: Óh jól
vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok / S azt meg kell védened."
Anya és nyelv kapcsolatára régi nyelvtörténeti vonatkozások vannak. A magyar
nyelvművelés leggyakoribb metaforája: édes anyanyelvünk, édesanyanyelvünk. P.
Balázs János kutatásai szerint az anyanyelv először Apáczai Csere Jánosnál
fordul elő (föltehetőleg a latin materna lingua) mintájára: "anyjok tejével
szopott nyelv" (P. Balázs 1960., idézi: Lőrincze 1972. 14). Az anyanyelv
kifejezés később teljesen általánossá, közismertté vált. Bessenyei György Holmi
című röpiratában például: "azt tapasztollyuk, hogy tsupán idegen nyelven soha
még egy Nemzet is e földön, a maga Anya nyelvét meg vetvén, böltsességre,
tudományokra nem emeltethetett."
szülőföld, nemzet: pl. hazai nyelv. Ugyancsak P. Balázs János írja, hogy az
anyanyelvet korábban honi nyelvnek, nemzeti nyelvnek, született nyelvnek,
szülőnyelvnek, hazanyelvnek nevezték (P. Balázs 1960., idézi Lőrincze 1972. 13).
A Nyelvében él a nemzet a magyar nyelvművelés talán leggyakrabban emlegetett
szállóigéje, jelszava. Alig akad közéleti író, politikus, aki ne idézte volna.
Több hasonló előzmény után első felbukkanását Arany János: Egressy Gábornak című
költeményéből (1850) származtatták (vö. Békés 1977. 742.), de ottani formája nem
a mai jelszótömörségű:
Félre, kishitűek, félre! nem veszett el –
Élni fog nyelvében, élni művészettel,
Még soká a nemzet!
Grétsy László korábbi, s már szállóige mivoltát is jobban mutató adatot talált
rá: Kőváry László Erdélyországnak statistikája című munkájában: "Színészet által
terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet." (Előadás az ELTE Bölcsészettudományi
Karán, 2000. május 27.). A szállóigét nagyon sokféleképpen torzították,
változtatták: Nyelvében él az író (Bertók László, A mi nyelvünk, 65.), Nyelvében
is él a nemzet (Herman-Imre 1987. 194.), Nyelvekben él a nemzet (Glatz Ferenc,
1997. szeptember 26. Duna Televízió). szakrális érték: "Minden szó ereklye... A
szenvedés szentelte meg, s a szenvedély torzította el" (Kosztolányi,
Nyelvédesanyánk, 64). Jelszók is utalnak a nyelv szakrális jellegére: Erős
várunk a nyelv – Illyés Gyula adta Kosztolányi hátrahagyott műveinek első
kötetcíméül, mint írja "jobb meggyőződésem ellenére" (Békési 1977. 684.). A
lutheri Erős vár a mi Istenünk zsoltárkezdet mintájára alkotott, igen hatásos
szállóige. Változata: Erős várunk az anyanyelvünk (pl. A mi nyelvünk, 85, 351.).
építészeti: pallérozni kell a nyelvet, "Szavak pillérein ível át a gondolat a
mélységek fölött" (Halász é. n. 8.).
tisztasági: nyelvtisztaság, tisztítani kell a nyelvet, nyelvi szemét, mosdatlan
(mocskos) beszéd; ép, tiszta nyelv, "Ha valamely állam a jövőjét meg akarja
erősíteni, szilárdítani s a népét homogénná tenni, akkor gondolnia kell arra,
hogy a nyelv ép, egészséges és tiszta legyen" (Móricz Zsigmond, Nyelvédesanyánk,
221). gondozó-nevelő: őriz, véd, félt, csiszolni kell a nyelvet. Ebbe a
csoportba sorolhatjuk a másik leggyakoribb metaforát: Romlik a (magyar) nyelv.
Korábban már leírtam (Balázs 1998. 153.) hogy alapja az ún. antropológiai
életérzés, félelem, a fiatalság, a múlt értékeinek elveszítése (vö. Balázs
1998.) A görög aranykor óta igen kedvelt metafora, pl. Romlásnak indult hajdan
erős magyar... (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz). Ide sorolhatjuk az egyik
tévéműsor címét is: Nyelvőrző (Duna Televízió).
tanulás: Ebben a csoportba kevésbé metaforák, mint inkább jelszószerű
imperatívuszok tartoznak: Beszélni nehéz! (Péchy Blanka, Beszélni nehéz!
Magvető, Budapest, 1980. Harmadik, bővített kiadás. "Persze az út hosszú lesz,
mert beszélni nehéz! A magam bőrén tanultam meg, milyen irgalmatlanul nehéz..."
i. m. 10.), A magyart is tanulni kell (Kodály Zoltán, Nyelvédesanyánk, 189.),
Tanulnunk kell magyarul a sírig (Nagy László, A mi nyelvünk, 338.), Anyanyelv a
bölcsőtől a koporsóig (Dupka György, szóbeli közlés), Gyakorlat teszi a nyelvet
(Kántor Lajos, A mi nyelvünk, 237.), Anyanyelvünket csak együtt tudhatjuk jól
(Panek Zoltán, szóbeli közlés). Műsoroknak, rovatoknak ugyancsak szívesen adnak
e csoportba sorolható címeket: Ki ne mondja!, Magyarán szólva.
katonai-militáris: Ha valami romlásnak indult, akkor védeni kell, ez pedig a
nyelvvédelem. Korai formája: A védelmeztetett magyar nyelv (Báróczi Sándor,
1790. Új kiadás: 1984.). Ugyancsak nagyhatású kifejezés a nyelvőr. 1872-től
folyóirat is viseli nevét: Magyar Nyelvőr. Illetve Lőrincze Lajos könyve:
Nyelvőrségen (Akadémiai, Budapest, 1986. "Aki ma nyelvőrségen áll, nem öldöklő
szerszámokkal fegyverkezik fel. Nem fegyveres őr, inkább talán olyan toronyőr,
aki helyzeténél fogva messzebb lát, s a magaslatról beszámol tapasztalatairól
azoknak, akiknek a szemhatára szűkebb." Lőrincze Lajos ezután kibontja a
metaforát: (a nyelvőr) "Elmondja, mit lát a tájban, merre vannak szépen rendben
tartott gazdaságok vagy vadvirágos, esetleg gazos földek. Térképezi a tájat:
merre vezetnek a jó utak, hol téved az utazó nehezen járható helyre, veszedelmes
szakadékba. Beszámol a táj életéről, változásairól. De nem kerüli el figyelmét a
bomladozó épület s a viruló vetéseket fenyegető kártevő sem... Talán nem is
kellene kibontanom a hasonlatot, magyaráznom, hogy a 'táj': a magyar nyelv, a
'gazos földek': a gondatlan, hanyag beszédírás, a 'táj élete': a nyelv élete,
változásai stb." i. m. 6-7.). A nyelvőr szó azért is különleges, mert első
előfordulása a nyelvújítás erőszakoltságaival szembenálló 1872-es folyóirat
címében található. Talán Szarvas Gábor szóalkotása (Szily Kálmán: A magyar
nyelvújítás szótára. 1902. 240). Már az első számban támadták németessége miatt,
Szarvas Gábor védelmezte, de nem tudta a régi nyelvből vett analóg példákkal
támogatni. További hasonló jellegű cím: Védekező anyanyelv (Beke György, Nyelv
és lélek könyvek, Anyanyelvi konferencia, Budapest, 1997., Anyanyelvi őrjárat
(Grétsy László, Szabad Föld Kiskönyvtár, 16. Budapest, 1999).
bűnügyi: Tetten ért szavak (Pléh Csaba fordításában Austinnak, a
beszédaktusokról szóló könyve, s ennek nyomán Balázs Géza rádiós nyelvi
műsorának is a címe 1992-től).
illemtani (pl. öltözködési): a nyelvet fel kell öltöztetni, a nyelv ünnepi ruha,
pongyola/választékos beszéd (stílus), a nyelvművelők mindig szmokingot kínálnak
környezetvédelmi: elposványosodás, nyelvi környezetszennyezés, a nyelv tenger,
rovarirtóval a szavak erdejében (Nádasdy Ádám, A mi nyelvünk, 33).
piedesztál: fentebb nem/stíl, emelkedett nyelvhasználat
kincs: kincs, pl. már legelső nyelvészünknél, Sylvester Jánosnál: "A mi kincsünk
– hazai nyelvünk – mind a mai napig véka alá volt rejtve, most azonban, mihelyt
rátaláltunk, felfedeztük és a napvilág fényességére hoztuk..." (Nyelvédesanyánk,
275.), illetve Kazinczynál: "A nyelv egyik legféltőbb kincse, egyik legfőbb
dísze a nemzeteknek s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív
fenntartója s ébresztője." (Nyelvédesanyánk, 278). Előmintája az édes anyanyelv,
de jelentése folytán a "kincsszerűségét" mutatja Kiss Dénes következő jelzős
metaforája: "Ékes anyanyelv" (A mi nyelvünk, 264). Egy tévéműsor címében így
jelent meg: Gyöngyök. Elrejtett kincsekre utal: Rejtelmes anyanyelvünk (Benkóczy
György, Miskolc, 1996.) kötetcíme. a megértés nehézségeire utaló: "Értsd is a
szót" (É. Kiss Sándor: "Értsd is a szót...!" Tankönyvkiadó, Budapest, 1988. –
Sebestyén Árpád bevezetőjében írja, hogy É. Kiss Sándor legkedvesebb költőjét,
nyelvművelő példaképét, Arany Jánost idézi: "Oh értsd is a szót és könynyelmű
szájon Merő szokássá szent imád ne váljon". Valamint ezt teszi hozzá: "Egyszerre
utalnak ezek a szavak Arany és Vörösmarty – meg a többi klasszikus nagy írónk,
költőnk – rendületlen hazaszeretetére, példájuk követésére, illetőleg arra, hogy
a nyelv szeretete a haza szeretetétől eltéphetetlen érzés. Vagy... arra, hogy
anyanyelvünk élő és múltbeli sajátságainak, szavainak, kifejezéseinek pontos
ismerete nélkül sem az írásos nyelvben évszázadok során felhalmozódott gondolati
értékek nem válhatnak örökségünkké, sem a mindennapos nyelvi gondolatcsere során
nem számíthatunk teljes és kölcsönös megértésre." i. m. 18.). További, ide
sorolható címek: Értsünk szót! (Sebestyén Árpád, KLTE, Debrecen, 1994., 1999-től
rádióműsor címében is), Értsünk szót egymással! (Jakab István, Kalligram,
Pozsony, 1995). Az egyik legnagyobb hatású, legnépszerűbb televíziós műsor címe
is ide tartozik: Álljunk meg egy szóra! (könyvalakban is: Grétsy László-Vágó
István, Ikva, Budapest, 1991). hagyomány: Minden szó egy regény (Németh László
nyomán mint előszóíró, Balázs Géza adta ezt a címet Holczer József és Kozma
László kötetéhez (Minden szó egy regény, Korda, Kecskemét, 2000.). A hagyomány
sok eleme szimbólummá növekszik. Ide sorolhatjuk a tulajdonnevekhez kapcsolódó
idézeteket, felszólításokat, pl. Széphalom kötelez (Szakonyi Károly, A mi
nyelvünk, 414).
c) jövő
a megmaradás záloga:
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek. (Reményik Sándor: Az ige – minden sora
szállóigévé vált. Az idézet többszörös metaforája révén több csoportba is
besorolható lenne: tanítás, kincs, érték, hagyomány stb.)
ökológiai: fenntartható nyelv, nyelvi diverzitás (kulturális diverzitás – a
kulturális környezet védelme).
A magyar nyelvre vonatkozó metaforák és jelszók szemiotikai rendszere:
természeti
emberi
jövő
természeti
kertészeti
a megmaradás záloga
biológiai
orvosi
ökológiai
édesanya
szülőföld
szakrális
építészet
tisztaság
gondozás, nevelés
katonai
bűnügyi
illemtani
környezetvédelmi
piedesztál
KINCS
megértés
hagyomány
Jellemző grammatikai forma a kollokviális megfogalmazásmód. Ez különösen jelzi a
jelenség érzelmi árnyaltságát: Édes anyanyelvünk, A mi nyelvünk (Kazinczy,
Nyelvédesanyánk, 331.), Nyelvünk és múltunk (Krúdy Gyula, Nyelvédesanyánk, 33.),
maga ez: Nyelvédesanyánk (kötetcím), Nyelvünk és Kultúránk (folyóiratcím).
Amikor modern nyelvstratégiáról beszélünk, különösen fontos, hogy a nyelvi
cselekvéssel kapcsolatos, tudományosan alátámasztott törekvéseinket tömör
kulcsszavakban, kulcsmondatokban, jelszókban juttassuk el az emberekhez.
Válogathatunk a rendelkezésünkre álló, már eddig is igen gazdag nyelvi,
pontosabban nyelvvel kapcsolatos frazeológiából, s megfogalmazhatunk újakat is.
Mint például ilyet: A magyar nyelv nem csak önmagától ilyen jó..., Ha a nyelv a
kultúra legfontosabb jele, akkor az igényes nyelvhasználat az igényes kultúra
jele (Balázs Géza).
Korántsem merítettem ki a magyar nyelvművelés, nyelvstratégia egyéb cím-,
illetve jelszavait: pl. emberközpontú nyelvművelés, pozitív nyelvművelés
(Lőrincze Lajos), nemzetközpontú nyelvművelés (Grétsy László). Ezek azonban
inkább a tudományos életben és munkákban elterjedt kifejezések, amelyek ily
módon némiképpen különböznek a lírai, esszéisztikus, mozgósító műfajoktól.
Irodalom
A mi nyelvünk. Íróink és költőink a magyar nyelvről, 2000. Vál. és szerk.:
Grétsy László.
Tinta, Budapest
Balázs Géza 1998. Magyar nyelvkultúra az ezredfordulón. A-Z, Budapest
P. Balázs János 1960. Mióta beszél az ember anyanyelven? Magyar Nyelvőr,
467-471.
Békés István 1977. Napjaink szállóigéi. 1-2. 2. jav. bőv. kiadás. Gondolat,
Budapest
Halász Gyula é. n. Édes anyanyelvünk. Második kiadás. Nyugat, Budapest
Lőrincze Lajos 1972. Édes anyanyelvünk. Akadémiai, Budapest
Nyelvédesanyánk, 1980. Vál. és szerk.: Hernádi Sándor és Grétsy László. Móra
Ferenc Könyvkiadó, Budapest Szilágyi N. Sándor 1996. Hogyan teremtsünk világot?
Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár
Thomas, George 1991. Linguistic Purism. Longman, London & New York
Tartalom Házunk tája Főoldal Következő számunkból
Copyright ©
PIKK Media Ltd. All rights reserved.
Revised: január 06, 2004.