Nyelv, ízlés, vélemény

NSZ • 2003. augusztus 15. • Szerző: V. L. M.

Mostanában némi zavar mutatkozik a nyelvművelés körül. Nemcsak hogy amolyan felületes figyelem kíséri személyiségeit, de a dolog mibenlétét illetően is mutatkozik valami tisztázatlanság.

Nádasdy Ádám költő, a nyelvtudományok kandidátusa, mint mondta, a minap nyelvész kollégákkal beszélgetett, és fölmerült, hogy mit is jelent a mai magyarban a szónokol. Egyetértettek abban, hogy ezt a szót ma már csak roszszalló értelemben használják, hol gúnyosan, hol lekicsinylően, de mindenképpen elutasítóan vagy távolságtartóan. „Az igazgató már megint a munkamorálról szónokolt.” „Karcsi bácsit szeretjük, csak annyit szónokol, hogy nem lehet végighallgatni.” „Miközben a tribünön szónokoltak, mi szépen elmentünk sörért.”

Aki ezeket a mondatokat mondja, nem azonosul a „szónok” igazával, mondandójával vagy hevületével. Csakhogy – vethetem ellene szinte minden szót lehet rosszalló értelemben használni. Igen – mondja Nádasdy Ádám, de a rosszalló használat nem azonos a roszszalló jelentéssel: a használatot a magyar anyanyelvűek alakítják napról napra, mondatról mondatra, hol újítva, hol konzervatívan a régihez ragaszkodva. A szavak kreatív használatát, tehát amikor olyasmire húznak rá egy szót, amit az voltaképpen nem jelöl, metaforának (jelentésátvitelnek) nevezzük. Az ilyen metaforák néha érdekesek, néha mulatságosak, néha fárasztóan szellemtelenek, ez már szubjektív megítélés kérdése, mint mondjuk az is, hogy ki mit tart viccesnek.

Mi dolga itt a nyelvtudósnak? Őt nemigen érdekli a nyelvhasználat, mint ahogy az anatómia tudósát sem érdekli, hogy a kéz nevű testrészt simogatásra vagy pofozásra használjuk. A nyelvművelő azonban nem azonos a nyelvtudóssal, ő – ha jól végzi munkáját – pedagógus is meg tanácsadó. A nyelvművelő feladata, hogy megmutassa: a nyelv elemei mire használhatók, mi mindent lehet csinálni ezzel a gazdag nyersanyaggal. Olyasféleképp, mint a főzési tanácsadó: „Gondolt Ön arra, hogy a krumplit milyen sokféleképp lehet elkészíteni?”

A szónokol esetében a nyelvművelő dolga, hogy figyelmeztesse a közönséget: ezt a szót már nem lehet semleges értelemben vagy pláne dicsérő felhanggal alkalmazni. Nem lehet komolyan ilyet mondani, hogy „Nagykövet úr, felkérem, hogy szónokoljon most Ön!” „Ha Mihály tisztelendő szónokol, én mindig meghatódom.” „A polgármester röviden, de hatásosan szónokolt.” Ezek a mondatok hibásak, pontosabban hibásak akkor, ha ártatlanul, mindennemű rosszallás vagy irónia nélkül, „egyenesben” akarja őket mondani valaki. A nyelvhasználat elmozdult, rögzülni látszik a rosszalló értelem. Ennek a szónak az alapjelentése ma már nemcsak annyi, hogy „ünnepélyesen, sokak előtt beszél”, hanem kötelezően tartalmaz pejoratív elemet is, olyasmit, hogy „túl hoszszan, üres frázisokban, öntetszelgő módon”. Ezt természetesen a nyelvtudósnak is regisztrálnia kell, hiszen egy szó jelentése az, aminek használják. Ha a magyarban a farmer szót egy nadrágra használják, akkor ez a szó a magyarban nadrágot jelent, és ha a szónokol szót kizárólag pejoratívan használják, akkor be kell venni a szótárba, hogy ez a szó rosszalló jelentésű, mint mondjuk az „üzelmek” vagy a „hírhedt”.

Mikor végzi rosszul a munkáját a nyelvművelő? Akkor – mondja Nádasdy Ádám ha a saját ízlését, véleményét próbálja másokra erőltetni, ha úgy állítja be, hogy a nyelv változásairól ő meg tudja mondani, hogy azok „hasznosak” vagy „károsak”. Ilyet nem szabad csinálni. A szakácskönyvbe se szabad egyes receptek után odaírni, hogy „ilyet ne főzzenek, mert én ennek a szagát se bírom”. Bárki hirdetheti a saját ízlését, elmondhatja, hogy szerinte jó vagy rossz irányban változnak a dolgok, de ez már nem a nyelvről szól, hanem őróla, és vagy meghallgatják, amit szónokol, vagy nem.