Túlütés

Népszabadság • 2002. február 20. • Szerző: Uj Péter

Tudom, önök itten azt várják, hogy megtartsam heti rendes kampánydurvítómat, strigázzam az érdeklődést, a tematizált közbeszéd foszlányait hímezzem önöknek számára matyó, megmondjam a frankót mondjuk arról, mennyire nagy ívű, ha valaki személyes érdemének tekinti a felső-tiszai gátépítést, finoman érzékeltetvén mintegy, hogyha itten hipotetice más kormány lett volna, mondjuk egy csöppnyivel hazaárulóbb garnitúra pöffeszkedik épp, amikor jön az ár, akkor lett volna nemulass, azok a ganék alighanem hagyták volna vízbe fúlni egész Szabolcs és Zemplén megyét legott, sőt pufajkás komiszárok ladikoztak volna hosszú nyelű evezőkkel, visszapofozni a víz alá azt, aki mégis kidugta vón a fejét a zagyból.

Vagy hogy a nyelvtörvény vagy mi a véristennyila, amely előrevetíti árnyékát, és amelynél kevés abszurdabb leleményt találhatnánk századokra visszamenőleg, hogy tudniillik olyan politikusok akarnának nyelvileg rendet csinálni, akik alapfokon sem beszélik édesanyjuk nyelvét zömmel, továbbá ímmel és ámmal, és akiket saját törvényük értelmében kellene tömlöcbe vetni minden felszólalás után. De hát ismerjük jól az ilyen törvényesdit, nem Demján Sándort fenyegeti a fekete nindzsaruhás nyelvvédő rendőrkommandó, nem a Westend City Center óriásbötűit fogják levakarni a műmárvány homlokzatról kormányzati ipari alpinisták, és nem is az aki-ami-amely ügyekben teljesen bizonytalan képviselőket hurcolják majd munkatáborokba, ahol Weöres Sándor köteteket kell bányászniuk sötét alagutakból, és éjjel-nappal Grétsy László üvölt a megafonokból, hanem nyilván Kanifaszi Guszti kiskereskedőt, az EuroTrade2001 Kft. kommunistagyanús ügyvezetőjét fogja följelenti a szomszédja, aki ellenőrzése alá kívánja vonni a Pest megyei ruhacsipeszpiacot.

De nem, önök most csalódnak éppen, ha nem vennék észre, hiszen ilyesmiről szó se nem esik, mivel éppen finnugor síugrónak álmodom magam, csapatverseny, nagysánc, kölyökképemet irtózatos Carrerra fedi le, megigazgatom, amikor nekiindulok a kakasülőről, rituálé, aztán abban a furcsa szaró pózban csúszok, röhej, aztán rugaszkodok elfele, az égnek, és röpülök, szétvetett elanokkal, mereven, testre feszülő erotik ruhában, pont úgy, mint Superman, senkinek nincsen kedve már röhögni, sőt az ég kitárul, és ugyan minden amellett szól, hogy jól fejre essek, hogy belefúródjak a hóba, nyakamat szegjem, vagy beszálljak a közönség közé, és lángra lobbanjak, jelentős tömegkatasztrófát okozva, szóval minden várakozással szemben simán landolok, enyhén rogyasztott térdekkel, és a levegőbe bokszolok, nesztek, hülyék, így nyomatja egy finnugor síugró, jöhettek a seggemre foltnak! (Grespik László szíves közlése, amelyet még azelőtt tett, hogy letarolt volna valami szerencsétlen autóst az I. kerületben.)

Hagyjanak engemet az olimpiával békén! Én téli olimpiát akarok rendezni! Biatlonozni egész népemnek, fölszedni norvég körlinges lányokat, akik az életüket söprögetik egy csúszkáló ufó előtt; szlalomozni, lesiklani óriásmű, vagy a bobbal, ugye, a klasszikus magyar sport: behúzott nyakkal száguldani lefele, egyre lejjebb, pláne szkeleton, a fejjel előre csontváz, vagy másrészről aztán belefúródni a levegőbe dugóhúzó, meglőtt agyaggalamb a havon, úgyis mint síakrobata, meg ilyenek.

Egyébként régi alföldi síugrócsaládból származom, de erről majd legközelebb.