Cs. Kiss Éva

Hacuka, Sörpatika, Bútor-room, Lufiland
Grétsy László szerint anyanyelvvédelmi jogőrre volna szükség

Népszabadság 1997.07.09. 30.o.

Városunk nemcsak színeivel, formáival, levegőjével vesz körül minket, hanem csak rá jellemző nyelvi közegével is. A pesti nyelv jelen van az utcanévtáblákon, a feliratokban, a plakátokon, beszélgetéseinkben, úton-útfélen, otthon és munkahelyen. Már az 1900-as évek elején elkezdődött a vita a budapesti nyelvről: szidták szürkítő hatása, idegen elemei miatt, de sokan elismerték szellemes, friss, változékony voltát. Század eleji novellistáink szívesen adták hőseik szájába a pesti jassznyelv fordulatait, Kosztolányi pedig – többek között – Budapest, a szójátszó címmel tanulmányt írt róla.

A nyelvháború napjainkban is tart. A mindennemű beavatkozást elutasítók és a szigorú korlátozásokat követelők között a nyelvművelők valahol középen állnak. Nyesegetik a nyilvánvaló hibákat, erősítik az erényeket, de mindezt nem egy magasabbrendű ízlés nevében, hanem csakis azért teszik, hogy nyelvünk minél alkalmasabb eszköze legyen a kommunikációnak – mondja Grétsy László. Véleménye szerint a főváros nyelvét a szakadatlan változás, a rohamos megújulás jellemzi leginkább. Ami az előnye, az azonban egyben a hátránya is, hiszen a folytonos újra törekvés miatt fittyet hány a hagyományos nyelvi elemekre, például a shopok, snack bárok szinte elárasztották Budapestet a boltok, üzletek, falatozók rovására. Az új fordulatok kedvelése oda vezet, hogy egy-egy szellemes, színes formula pillanatok alatt közhellyé szürkül, mint ahogy ez történt például a „rátesz egy lapáttal” szókapcsolattal.

A pesti szókészlet legszínesebb összetevője az ifjúság gazdag kifejezéskészlete, amelynek üde, játékos elemeit köszönheti. További forrásai a szaknyelvek, a tömegtájékoztató eszközök nyelve, és legfeltűnőbb alkotóeleme, az argó, a tolvajnyelv. Másik meghatározója valamilyen gúnyos-fölényes közvetlenség, olykor tiszteletlenséggel is párosuló aszfaltöntudat – fogalmaz Grétsy László. Ez megkönnyítheti a kapcsolatteremtést, de nemegyszer a közvetlenség kényszeredetté válik, a túlzott, senkit nem tisztelő öntudat pedig könnyen torkollhat durvaságba, trágárságba.

A budapesti nyelv nem tekinthető nyelvjárásnak, képviselve van benne az alföldi, a Budapest környéki, a palóc, a dunántúli, a Tisza-vidéki nyelvjárás egyaránt. Hallgatva, elemezve egy utcai beszélgetést – Higgins professzor módjára –, nem annyira a tájegységi gyökerekre lehet következtetni, hanem a beszélők származására, társadalmi hovatartozására, korára.Grétsy László hosszú évek óta járja a fővárost az Álljunk meg egy szóra! műsorral. Havonta sok száz levél, bejelentés érkezik hozzá, ezek és saját tapasztalatai alapján több kedvezőtlen jelenségre figyelt fel.

Legfájóbb számára, ha olyan feliratot talál, amely teljesen idegen nyelvű. Ha egy étterem például kizárólag angolul ajánlja magát, valószínűleg csak a külföldiekre épít, ezzel szinte kizárja a csak magyarul tudó hazai vendégeket.

Általában csökkent a nyelvi pontosság iránti igény – helyesírási, grammatikai hibák sokaságát lehet találni a feliratokon. Például „pressokávé, heggesztő eljárás, talpmaszirozás, KRESSZ-szabályok” és így tovább. Egyszerre jellemzi az üzletek tábláit az igénytelenség és a nagyzási hóbort, ez utóbbi például a Kenyérpalota, Könyvország, Sörpatika, Cipőklinika elnevezésekben. Idegen és magyar szóelemek vegyülése is megfigyelhető: Lufiland, Padlóland, Bútor-room. Grétsy László azonban tud szellemes, jó példákat is említeni: Kerek perec pékség, Fakalán, Cipőturka, Másolda, Hacuka (remekbe szabott mozaikszó: Használt Cuccok Kereskedése).

A reklámtörvényt – hosszas vita után – végül úgy fogadták el, hogy semmiféle nyelvi korlátozás nem került bele. A szigorú korlátozások nem lettek volna szerencsések, de kár, hogy legalább annyit nem kötött ki a törvény, hogy a reklámfelirat nem lehet teljes egészében idegen nyelvű – mondja a nyelvművelő, aki szerint anyanyelvi biztosra volna szükség, aki jogőrként – vagy ezúttal inkább nyelvőrként – fogadná és ajánlásával továbbítaná a bejelentéseket, panaszokat. Ha megfelelő tekintéllyel rendelkezne, közvetítő tevékenysége megoldhatná a nyelvvédő polgárok és az önkormányzatok, kereskedők közötti, sokszor kilátástalan vitát.