Pogonyi Lajos:

Az úrhölgy a szénatároló rekeszben ül
Balázs Géza a nyelvi babonákról és a kiüresedett szavakról

Népszabadság 1998.02.03. 7.o.

Két idézet a mai magyar irodalom két markáns alakjától. Mindkettő a napi sajtóban jelent meg. Csoóri Sándor írja: „Zár-shop – olvasom egy budai kis üzlet cégtábláján, nagy sárga betűkkel. Ha ez az ateizmussal fölérő magyar nyelvtagadás ilyen módon fertőzi tovább szókincsünket, lassan azt kérdik majd tőlünk az utódaink: mi az a zár?” A másik idézet Parti Nagy Lajostól származik: „Sokkal jobb lenne tudomásul venni és csöndesen, távolról felkarolni azt a spontán nyelvújító-nyelvteremtő tevékenységet, amely például az internet-használók körében elindult.” Melyik a járható út, és egyáltalán van-e ilyen? Egyebek között erről beszélgettem Balázs Géza nyelvésszel, az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettesével.

– Sokszor tényleg csak azért szövegelünk, hogy ne legyen körülöttünk csönd? – Így van. A nyelvnek ugyanis csak az egyik funkciója a közlés. Például azt mondom: „Csukja be az ajtót!”, esetleg „Szeretem.” Ezekben az esetekben nyilvánvaló a közlési szándék. De a nyelvnek még számos más funkciója van, többek között az is, amit említett. Hogy ne legyen csend körülöttünk. – A csönd mindig feszültséget jelent két ember kapcsolatában? – Két ismerős ember között feltétlenül. Lakatlan, kietlen tájon, vagy éppen fordítva, bezárt, szűk helyen, például a liftben, kényszeres megszólalások fültanúi lehetünk. Ismerjük a kibeszélés mámorának feszültségoldó hatását is. – Iyenkor, gondolom, nem is annyira tartalmi közlésről van szó. – Hanem inkább arról, hogy jó elmondani valamit, mert ilyenkor megkönnyebbül a lelkünk. Ezen alapszik a gyónás vagy a pszichoanalízis mechanizmusa is. – Thomas Mann József és testvérei című művében olvasható, hogy nevezzük nevén a farkast és akkor már nem is félünk tőle. – Ez is a lelki megkönnyebbülés egyik fajtája. A nyelvnek, lám, jelentős az érzelmi és a „megtisztító” hatása. – Indokolt-e a nyelv túlzott féltése, vagy hagyni kell a nyelvet, hadd változzék? Parti Nagy Lajos óv a túlzott hisztériától, míg vele ellentétben Csoóri Sándor egy helyütt az ateizmussal fölérő magyar nyelvtagadásról beszél. – Lehet, hogy megalkuvásnak tűnik, de én akkor is a középutat javasolnám. Mióta a nyelvvel hivatásszerűen foglalkoznak, azóta reflektálnak is a nyelvhasználat különböző kérdéseire. Bizonyos korokban igenis lehet létjogosultsága inkább az egyik vagy másik álláspontnak. Ismeretes a védekező álláspont, amely szerint védeni kell a nyelvet, mert „elszürkül”, és „szemét árasztja el beszédünket”. Valóságos környezetvédelmi metaforákat tudnék említeni, léteznek afféle „kertészeti” metaforák is: „gyomlálni kell a kertünket”. Én azt mondom, hogy fenntartható nyelvre lenne szükségünk. – Ez mit jelent? – A fenntarthatóságot gyakran alkalmazzák a gazdaságban, a kifejezés a nyelvre, a kommunikációra is átültethető. Vagyis próbáljunk meg olyan nyelvi formákat szorgalmazni, amelyek a hagyományból eredeztethetők, de alkalmasak a modern kifejezésekre is. – Mire gondol? – Bátran fel lehet eleveníteni a hagyományos, már kipusztulóban lévő nyelvjárási kifejezéseket, mondjuk a számítástechnikában. Ilyen szó például a gyepű vagy a szérű. A múlt században szívesen használták ezt a módszert. A páholy szavunkon ma már nem mosolygunk, pedig annak idején a zalai tájszó azt jelentette, hogy szénatároló rekesz. Kazinczyék beemelték a köznyelvbe. Ha azt vesszük, akkor ma az úrhölgyek a volt szénatároló rekeszben ücsörögnek. – Maradjunk még egy kicsit a gyomlálásnál. Van-e szükség a nyelv általános védelmére? – Az egyik oldalon az a jelszó, hogy irtsunk, gyomláljuk, tisztítsunk. Ezzel szemben áll a megengedő nyelvművelés, amely voltaképpen azt mondja, hogy virágozzék minden virág; mindent lehet, és nem szabad beavatkozni a nyelvhasználat kérdéseibe. Ékes ellenpélda erre a múlt századi nyelvújítás, amely túlkapásai ellenére sikeres nyelvkorszerűsítésnek bizonyult. A magyar nyelv nem magától ilyen jó! Azonkívül a társadalom is faggatja a nyelvészeket. Szerintem inkább javaslatokra, semmint ellenőrzésre lenne szükség. Lőrincze Lajos úgy fogalmazott: a pozitív nyelvművelés lényege, hogy a nyelvi önkifejezés lehetőségeit a mintaszerű szépirodalmi példák tanításával növeljük. Ez ma is elfogadható. Van aztán a negatív nyelvművelés, amely mindig görcsöket okoz az emberben. „Ne használd!”, „Ki nem mondd!” – Ezen álláspont képviselői rögtön nyelvtörvényért kiáltanak. – Az efféle nyelvművelés nyelvi babonákat terjeszt: ezt vagy azt nem szabad mondani, mert logikátlan, sérti a hagyományokat, illetve tönkreteszi a nyelvet. Ez azért nem jó, mert az emberek elbizonytalanodnak és nem mernek megszólalni. Sokan amúgy is nehezen szólalnak meg bizonyos helyzetekben. A negatív nyelvművelés tehát gátlások kialakulásához vezethet. Éppen ezért, ha megtiltjuk az iktelen ragozást vagy a suk-sükölést, valószínűleg rosszat cselekszünk. Ehelyett azt kellene tanácsolnunk, hogy másként is lehet beszélni, érdemes más nyelvjárást is megtanulni, mert a nagyobb nyelvi választékkal könnyebb boldogulni. – Nem azok szoktak bigott nyelvtisztogatással foglalkozni, akik bizonytalanok a maguk nyelvhasználatában? – Zolnai Béla is ezt mondta, aki A műkedvelő purista nyelvi alkata címmel 1940-ben írt tanulmányt erről a kérdésről. Zolnai azokról értekezett – ötven évvel ezelőtt –, akik saját komplexusaikat igyekeznek kivetíteni. Ne bántsuk persze azokat, akik az átlagosnál érzékenyebbek a nyelvi kérdések iránt. Őket én nem puristáknak, tisztogatóknak, hanem inkább nyelvvédőknek nevezném. Végeredményben általános emberi, kultúrantropológiai élményt fogalmaznak meg, amely mindannyiunkban megfogalmazódik. Azt gondolják, hogy miután a nyelv része a kulturális környezetnek, a nyelvet veszély, ad absurdum pusztulás fenyegeti. Ez mind szép, csak éppen nem szabad eljutni a kirekesztő álláspontokig. – Mit gondol, a média mennyire rontja vagy módosítja a nyelvet? Úgy tudom, hogy nem szereti az ilyen közhelyeket: „látjuk az alagút végét”, „megyünk Európába”, „bal- vagy jobboldali értékek mentén politizálunk”, „az írásnak az az üzenete, hogy...”, „a riport olvasata”, „a történet erről szól”, „ez nem semmi”. – Azért nem szeretem e töltelékkifejezéseket, mert ezek a mondatok kiüresedett jelentésűek. Nincs mögöttük gazdag jelentéstartalom, mert elcsépelték őket. Ha megkérdeznénk, hogy mik ezek a bal- vagy jobboldali értékek, gondban lennénk. „A dolog így működik” – ez ugyancsak nem jelent semmit. Aki az efféle töltelékmondatokat használja, fél a felelősségtől, és a rajtakapástól való félelem miatt csökkentett jelentéstartalmú mondatokat használ. – Tisztább, kevésbé zavaros korokban vajon az emberek egyértelműbben fogalmaztak? – Ez jól hangzik, de nem hiszem, hogy így lenne. A nyelvművelés azért változott meg az utóbbi időszakban, mert a nyelvtudomány maga is sokat változott. A nyelvtudomány korábban belső, leíró diszciplína volt, mára kiszélesült: a szociolingvisztikával és a pszicholingvisztikával gazdagodott. Olykor-olykor a szociális és pszichikai környezet is a nyelvtudomány vizsgálati körébe tartozik. A nyelvi kérdések mögött látni kell a társadalmat, illetve az adott emberek csoportjait, nyelvjárásukat, életkorukat, és persze személyiségükről is fogalmat kell alkotni. Egy pszichológus kollégám gyakran mondja, hogy az ember a teljes személyiségével beszél. – A médiát, az írott sajtót divat szidni, amiért úgymond „szennyezi” a nyelvet. – A média egyrészt közvetít, és valóban a társadalom tükre. Az a jó, ha a tévében, rádióban sokféle embert szólaltatnak meg. Közszereplés alkalmával mindenki igyekszik kicsit „öltönyösebben” beszélni. A kamerába nézve mindenki szeretne összefogottabb lenni. Ez sok esetben javíthat a megszólított beszédén. – És ha görcsösségében valaki butaságokat hord össze? – A média nemcsak tükör, de minta is. Az kellene, hogy a közszolgálati média a választékos magyar nyelv terepe legyen. – Ezért fájdalmas, hogy a közszolgálati rádióban alig húsz perc jut hetente a nyelvápolásra. Reklám viszont bőven akad a médiában. Milyen hatással van a reklám a nyelvre? – A reklámok hatása a sok ismétlés révén nagyobb, mint gondolnánk. A reklám általában nyelvi tabukat tör meg, és így a nyelvi formák megkérdőjeleződnek. A médiakutatók megfigyelték, hogy a reklámblokkoknál megnő a csatornaelhagyók száma. Kiváló alkalom ez a szókincsgyarapító olvasásra, ami esti „megnyugvásnak” is remek. Egyébként meg együtt lenne jó olvasni Arany Jánost, Parti Nagy Lajost és a napi sajtót. Mindegyik tükörként és egyben mintaként is szolgálhatna.