Hámory Gabriella:

Csirke-fogó, Ódi-Módi, Első Magyar Bútorda
Grétsy László a nyelv fiatalosságáról és a szójátékos Budapestről

Népszabadság 1996.07.02

Manapság minden második pesti mondat azzal kezdődik, hogy "gyakorlatilag az az igazság", és ragályként terjed a "nem igazán" – sopánkodom Grétsy Lászlónak. Megvigasztal, szerinte a fontoskodó töltelékszavak hamar kimennek a divatból. Majd negyvenéves nyelvész pályájának tapasztalata, hogy a nagyvárosi nyelv állandó változásban van, felfrissítéséről főként az ifjúság gondoskodik.
– Mióta van Budapestnek sajátos nyelve?– Nem olyan régóta, alig több, mint egy évszázada lehet városi köznyelvről beszélni. Tehát egy fiatal nyelvről van szó, s ezt mutatják összetevői is. Mert melyek is ezek? Első helyre teszem az ifjúsági nyelvet, amely a maga közvetlen, szemléletes és bizalmas jellegével rendkívüli módon tükrözi Budapest nyelvét. Ezért is örülök, hogy nemrég megjelent a "Diáksóder" című szótár, amelyet az Anyanyelvápolók Szövetségének pályázatára beérkezett legjobb pályamunkák alapján állított össze Kardos Tamás és Szűts László. A budapesti nyelv másik forrása az argó, a jassz- avagy tolvajnyelv. Ám a kettőt nem szabad összekeverni, igaztalan az a sommás ítélkezés, hogy a fiatalok az alvilág nyelvét használják. A tolvajnyelv – amelynek egyébként már 1775-ben kiadták első szótárát – szaknyelv, az ifjúságé pedig olyan rétegnyelv, amelynek fordulatait átveszik az idősebb korosztályok is.– Nem is volna rossz, ha ötletes, szellemes kifejezések "nyomulnának" a burjánzó körmönfontság helyébe. Azt már megszoktuk, hogy valamit nem megrendeznek, hanem "megrendezésre kerül", de legutóbb azt hallottam a televízióban, hogy valaki "megdicsérésre került".– A hivataloskodás, vagy amit annak vélnek, úgyszintén hozzátartozik a budapesti nyelvhez. Sokan azt gondolják, hogy így elegáns, előkelő a beszéd. A divat dobja fel az olyan kifejezéseket is, mint "benne van a pakliban", "nem lehet a szőnyeg alá söpörni". Van ezeknek értelmük bizonyos helyzetekben, de agyonhasználják és így üres nyelvi klisékké válnak. A rádióban és a televízióban gyakoriak a bennfenteskedő, keresett formák, a "felvállalja az ügyet", "megéli a helyzetet", "arról szól a történet" és hasonlóak. Ezek úgy fognak elmúlni, hogy kicserélődnek, új divatszavak jönnek helyettük. Nagyobb baj, hogy a tömegkommunikációban terjed a nyegleség, a heherésző stílus. A közszolgálati csatornákon még csak-csak elviselhető a beszédmód, de a kereskedelmi adókon terjed az igénytelenség, a műsorvezetők, riporterek sokszor a szakma alapelemeivel sincsenek tisztában.
Mindannyian, akik törődünk a tömegközlés nyelvével, azon igyekszünk, hogy igényes köznyelven szóljon a rádió és a televízió. Nem szükséges a mondanivalót túl választékos vagy patetikus szavakkal kifejezni, csak egy bizonyos ízlés- és igényszint alá ne szálljon a beszédmód.– A trágárságot is múló divatnak tartja?– Nyers, szókimondó korban élünk. A második világháború óta világszerte terjed az obszcenitás, különösen a nagyvárosi beszéd velejárója a trágárság, a durvaság. El tudom képzelni, hogy egyszer jön egy olyan korstílus, amely ezzel határozottan szembefordul. A divatjelenségeket nem lehet előre megjósolni, ki tudja, hogy a miniszoknya, a punkfrizura vagy a szoláriumbarnaság meddig lesz divatban? Lehet, hogy egy idő után maguk a beszélők nem fogják elégségesnek tartani az útszéli "tömörséget", és egészen más lép a durvaság helyébe.– Ön szerint nem az internetes homepage-linkelés, a hardverek, szoftverek és fájlok korszaka következik?– Az idegen szavak tömeges támadása valóban veszélyes; félő, hogyha ilyen mennyiségben özönlenek ránk, akkor a magyar nyelv sajátos vonásai elhalványulnak, végső esetben egészen eltűnnek. Nem gondolok azonban a legrosszabbra, mert bízom benne, hogy egyre többen unnak rá a számítógépes nyelv meglehetős sivárságára. Abban is reménykedem, hogy nyelvünk – mint annyi korábbi veszéllyel – ezzel is meg tud birkózni. A régebbi példák azt bizonyítják, hogy a finnugor nyelvek nem szeretik a mássalhangzó-torlódást, és előbb-utóbb ki is küszöbölik. Így lett annak idején a szláv bratból barát és a groschenből garas. A budapesti üzletek cégtábláit magam is sokat bíráltam, ám most a sok pub, shop, snack mellett látok néhány szellemes magyar elnevezést is. A múltkor megörültem, amikor a Bajcsy-Zsilinszky úton McChicken helyett azt olvastam, hogy Csirke-fogó, tetszik az Első Magyar Bútorda is, a Second hand shopot meg egy helyen Ódi-Módinak nevezik. Mindez megerősít abban a hitemben, hogy Budapest nyelvhasználatában ma is van ötletesség és szójátékra való készség. Erről már Kosztolányi Dezső írt 1910-ben, Budapest, a szójátszó címmel. Szívemből szól írásának befejező része. "Mosolyogni, tréfálni, nevetni tud ez a város... Mosolyog és játszik a szavakkal. Ez a gyerek élni fog."