Hámory Gabriella:
Csirke-fogó, Ódi-Módi, Első Magyar
Bútorda
Grétsy László a nyelv fiatalosságáról és a szójátékos
Budapestről
Népszabadság 1996.07.02
Manapság minden második pesti mondat azzal kezdődik, hogy
"gyakorlatilag az az igazság", és ragályként terjed
a "nem igazán" – sopánkodom Grétsy Lászlónak.
Megvigasztal, szerinte a fontoskodó töltelékszavak hamar
kimennek a divatból. Majd negyvenéves nyelvész pályájának
tapasztalata, hogy a nagyvárosi nyelv állandó változásban
van, felfrissítéséről főként az ifjúság gondoskodik.
– Mióta van Budapestnek sajátos nyelve?– Nem olyan
régóta, alig több, mint egy évszázada lehet városi
köznyelvről beszélni. Tehát egy fiatal nyelvről van szó, s
ezt mutatják összetevői is. Mert melyek is ezek? Első helyre
teszem az ifjúsági nyelvet, amely a maga közvetlen,
szemléletes és bizalmas jellegével rendkívüli módon
tükrözi Budapest nyelvét. Ezért is örülök, hogy nemrég
megjelent a "Diáksóder" című szótár, amelyet az
Anyanyelvápolók Szövetségének pályázatára beérkezett
legjobb pályamunkák alapján állított össze Kardos Tamás
és Szűts László. A budapesti nyelv másik forrása az argó,
a jassz- avagy tolvajnyelv. Ám a kettőt nem szabad
összekeverni, igaztalan az a sommás ítélkezés, hogy a
fiatalok az alvilág nyelvét használják. A tolvajnyelv –
amelynek egyébként már 1775-ben kiadták első szótárát –
szaknyelv, az ifjúságé pedig olyan rétegnyelv, amelynek
fordulatait átveszik az idősebb korosztályok is.– Nem is
volna rossz, ha ötletes, szellemes kifejezések
"nyomulnának" a burjánzó körmönfontság helyébe.
Azt már megszoktuk, hogy valamit nem megrendeznek, hanem
"megrendezésre kerül", de legutóbb azt hallottam a
televízióban, hogy valaki "megdicsérésre
került".– A hivataloskodás, vagy amit annak vélnek,
úgyszintén hozzátartozik a budapesti nyelvhez. Sokan azt
gondolják, hogy így elegáns, előkelő a beszéd. A divat
dobja fel az olyan kifejezéseket is, mint "benne van a
pakliban", "nem lehet a szőnyeg alá söpörni".
Van ezeknek értelmük bizonyos helyzetekben, de
agyonhasználják és így üres nyelvi klisékké válnak. A
rádióban és a televízióban gyakoriak a bennfenteskedő,
keresett formák, a "felvállalja az ügyet",
"megéli a helyzetet", "arról szól a
történet" és hasonlóak. Ezek úgy fognak elmúlni, hogy
kicserélődnek, új divatszavak jönnek helyettük. Nagyobb baj,
hogy a tömegkommunikációban terjed a nyegleség, a heherésző
stílus. A közszolgálati csatornákon még csak-csak
elviselhető a beszédmód, de a kereskedelmi adókon terjed az
igénytelenség, a műsorvezetők, riporterek sokszor a szakma
alapelemeivel sincsenek tisztában.
Mindannyian, akik törődünk a tömegközlés nyelvével, azon
igyekszünk, hogy igényes köznyelven szóljon a rádió és a
televízió. Nem szükséges a mondanivalót túl választékos
vagy patetikus szavakkal kifejezni, csak egy bizonyos ízlés-
és igényszint alá ne szálljon a beszédmód.– A
trágárságot is múló divatnak tartja?– Nyers, szókimondó
korban élünk. A második világháború óta világszerte
terjed az obszcenitás, különösen a nagyvárosi beszéd
velejárója a trágárság, a durvaság. El tudom képzelni,
hogy egyszer jön egy olyan korstílus, amely ezzel határozottan
szembefordul. A divatjelenségeket nem lehet előre megjósolni,
ki tudja, hogy a miniszoknya, a punkfrizura vagy a
szoláriumbarnaság meddig lesz divatban? Lehet, hogy egy idő
után maguk a beszélők nem fogják elégségesnek tartani az
útszéli "tömörséget", és egészen más lép a
durvaság helyébe.– Ön szerint nem az internetes
homepage-linkelés, a hardverek, szoftverek és fájlok korszaka
következik?– Az idegen szavak tömeges támadása valóban
veszélyes; félő, hogyha ilyen mennyiségben özönlenek ránk,
akkor a magyar nyelv sajátos vonásai elhalványulnak, végső
esetben egészen eltűnnek. Nem gondolok azonban a legrosszabbra,
mert bízom benne, hogy egyre többen unnak rá a
számítógépes nyelv meglehetős sivárságára. Abban is
reménykedem, hogy nyelvünk – mint annyi korábbi veszéllyel
– ezzel is meg tud birkózni. A régebbi példák azt
bizonyítják, hogy a finnugor nyelvek nem szeretik a
mássalhangzó-torlódást, és előbb-utóbb ki is
küszöbölik. Így lett annak idején a szláv bratból barát
és a groschenből garas. A budapesti üzletek cégtábláit
magam is sokat bíráltam, ám most a sok pub, shop, snack
mellett látok néhány szellemes magyar elnevezést is. A
múltkor megörültem, amikor a Bajcsy-Zsilinszky úton McChicken
helyett azt olvastam, hogy Csirke-fogó, tetszik az Első Magyar
Bútorda is, a Second hand shopot meg egy helyen Ódi-Módinak
nevezik. Mindez megerősít abban a hitemben, hogy Budapest
nyelvhasználatában ma is van ötletesség és szójátékra
való készség. Erről már Kosztolányi Dezső írt 1910-ben,
Budapest, a szójátszó címmel. Szívemből szól írásának
befejező része. "Mosolyogni, tréfálni, nevetni tud ez a
város... Mosolyog és játszik a szavakkal. Ez a gyerek élni
fog."