Krausz Barnabás:

Televízió
Fű alatt

Népszabadság  2001. 08. 11., szombat, 10. oldal

Az ember kérges szívvel, illúziók nélkül leül a televízió elé, aztán nem győz csodálkozni kis idő múlva, amikor azon veszi észre magát, hogy elérzékenyülve bámul egy nyelvészeti adást.

A Szószóló című műsor az M 1-en olyan anakronisztikus, mint egy eltévedt keresztes lovag, és éppen annyira szeretetre méltó is. Az M 1 méltatlan körülményei között dolgozik egy stáb két nyelvészt, Balázs Gézát és Grétsy Lászlót maga előtt tolva, hogy időről időre létrehozzon egy magazinműsort, amely nyelvészeti kérdésekkel szöszöl olyan szent elhivatottsággal, mintha valami múlna is az egészen. Átrendeződő kultúránkban talán semmi sem ennyire kérdéses, mint egy népszerű szaktudományos műsor. Grétsy László, Balázs Géza és szerkesztőik azonban minderről tudomást sem vesznek. Mérhetetlenül rokonszenvesen, valami különös, makacs vidámsággal összehoznak egy műsort, amely annyira szabadnak tűnik, amennyire egy televíziós műsor egy végnapjait élő csatornán tulajdonképpen nem is lehet. Szemben sok MTV-s műsorral, a Szószóló láthatólag akar valamit, és készítői mintha élveznék is, amit csinálnak. Kit érdekel, hogy obskúrus nyelvi ügyekről van szó kiscserkészes lelkesedéssel.

A műsor a készítők szenvedélyétől valódi műsor lesz, és ez nem túl gyakran fordul elő mostanában az M 1-en. A lekoszlott és agyonunt stúdióból minden bizonnyal élőben jelentkező adás megpróbál mindent, hogy felkeltse nézői figyelmét a nem igazán előnyös késő délutáni időpontban. Olyannyira, hogy lazán és magától értetődően kilép saját keretei közül, és egyszerre átváltozik kulturális magazinműsorrá, ami a fojtogatóan irányzatos Magyar Szalon mellett rá is fér a Magyar Televízióra.

A szerkesztők egy kifejezés örvén behívják a stúdióba a finom és informatív Lugosi Lugo László fényképészt, és ügyesen rászerkesztik szinte a teljes adást. Így hallunk Lugosi Lugo közelmúltbeli kötetéről és egy új munkájáról, egy Klösz-monográfiáról. Lugosi végig a stúdióban ül, és a két műsorvezető olyan természetességgel vonja bele őt a különféle témák megbeszélésébe, ő pedig olyan oldottan reagál mindenre, hogy az egészből a gigantikus televíziós műsorvezető sztárok háta mögött szinte egy profi talk-show kerekedik.

Annak ellenére van ez így, hogy az adás tele van ódivatú képi ötletekkel, rút elválasztó címekkel, és Balázs Géza átkötései is meglehetősen szerencsétlenekre sikerednek. Mégis a Szószólóban van valami frissesség, és valami kedvcsináló élvetegség. Találjunk ki nevet a petanque nevű golyójátéknak, cseréljünk ki magánhangzókat szólásokban úgy, hogy értelmes mondatok jöjjenek létre, értekezzünk könnyedén a nyelvtörvényről – így csordogál a Szószóló. Egy világos agyú, önazonos luxusműsor.

Lehet, hogy a bölcsészkari nyelvészet tanszéken titokban televíziósokat képeznek?

Krausz Barnabás