Kálmán László:
Szavak diszkriminációja
Népszabadság 2000. 03. 23., csütörtök, 12. oldal
Március 12-én reggel, a Kossuth rádió Édes anyanyelvünk című műsorában Grétsy László újabb javaslattal állt elő a nyelvhasználat rendeleti úton való megregulázására: ha már az idegen szavak használatának rendeleti korlátozása szemlátomást nem kivihető, legalább kötelezzék a minisztériumok a hatáskörükbe eső intézményeket, hogy az idegen szavakat tartalmazó kiírásokat – az eredetivel azonos méretben – magyarul is kitegyék. A kétnyelvű táblákkal semmi baj – így Grétsy –, az viszont alapvető emberi jogot sért, ha csak idegenül van valami kiírva. Javaslatát korábban már a Miniszterelnöki Hivatalhoz is eljuttatta, a hallgatókat reakcióra szólította fel a „sajtóban”.
Hát, akkor legyen itt a reakció. Az idegen szavak terjedése a mai nyelvvédők, nyelvművelők szinte egyetlen lényeges célpontjává lépett elő az utóbbi időkben. Tudósi tekintélyükre hivatkozva hangoztatják, hogy „nyelvünket az utóbbi időkben aggasztó mértékben árasztják el az idegen szavak” Grétsy), hogy „a korábbiakhoz képest ma már olyan fogalmakra is kölcsönszót használunk, amelyeknek van magyar megfelelőjük” (Deme), és így tovább. A tudomány álláspontjaként igyekeznek beállítani azt a vélekedésüket, hogy az idegen szavak „ártanak” a nyelvnek. Pedig ennek tudományos értelemben semmi értelme sincs, sőt. Ha így lenne, akkor „rosszabb” nyelveknek kellene tekintenünk azokat, amelyeknek szókincsében aránylag több az idegen szó (például a perzsát vagy a magyart) azoknál, amelyekben kevesebb (például az izlandiban). Továbbá nincs példa arra, hogy nyelvek „veszélybe” – például a kihalás közelébe – kerültek volna attól, hogy tömegesen kölcsönöztek idegen szavakat (például ez történt volna minden vallásváltásnál, amikor a perzsák mozlimok lettek, vagy amikor a magyarok keresztények). Itt „nyelvészeti sarlatánságról” van szó, hiszen ha az illető „tudósok” orvosok lennének, az ilyen stílusú állításokat egyszerűen csak sarlatánságnak neveznénk.
Maga az idegen szó kifejezés is nehezen értelmezhető tudományos szempontból. Vajon idegen szó-e a sorompó (a német Schrankbaumból), a nonstop vagy a home page? Az első esetben intuíciónk egyértelmű nemet, a harmadikban talán igent mond, a másodikban bizonytalankodunk. Akár bürokratákra, akár nyelvészekre próbálnánk bízni a döntéseket, amikor egy-egy vitás kérdés akadna, nem lehetne jó választ adni rá. A nyelvtudomány nem határozza meg az idegen szó fogalmát. Ismeri a kölcsönszó kifejezést (sajnálom, így hívják, pedig sosem adjuk vissza őket), de ez nyelvtörténeti kategória, a sorompó vidáman beletartozik. Az idegen szó nem a nyelvtudomány, hanem a finomkodó, ultrakonzervatív korrektorok kifejezése. Annak viszont van tudományosan értelme, hogy köznyelvi – azaz nagyjából mindenki számára érthető –, de ez meg nem a szavak eredetére utal. Ráadásul annak se nagyon van objektív mércéje, hogy melyik szó köznyelvi. Az idegenséghez mindenesetre semmi köze nincs: teljesen magyar eredetű szó is lehet nem köznyelvi (hanem például tájnyelvi, mint például a piszke, vagy szaknyelvi, mint a térző). Kérdés, hogy vajon Grétsy miért nem – eredettől függetlenül – a közérthetőség érdekében száll síkra, hiszen szerinte az sért emberi jogot, hogy „nem mindenki érti” a kifogásolt feliratokat.
Miért ilyen fontos kérdés a szavak eredete? Igaz, hogy az emberben ösztönös, hogy ne mondjam: állati idegenkedés él a mással, az idegennel szemben, de a civilizáció egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ilyen ösztönöket nem kihasználni kell, hanem felülemelkedni rajtuk, vagy jó célok érdekébe fordítani őket. A szavak „idegenként” való megbélyegzése tehát nemcsak tudományosan megalapozatlan: hatásában ártalmatlanabb ugyan az emberek megbélyegzésénél, a civilizációval való kapcsolatában, ideológiai alapjában semmiben sem különbözik tőle.
Kálmán László
nyelvész