Tudomány és felelősség az anyanyelv védelmében
N. Tóth Ida:
Az Európa-éremmel kitüntetett Balázs
Géza nem híve a „többközpontúságnak”
Magyar Nemzet 2001. október 8. (15. old.)
Hogyan jeleníthetők meg a polgári értékek a médiában nyelvészként? – erre keresi a választ Balázs Géza, aki nyelvművelő tevékenységéért a közelmúltban vette át az Európa-érmet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem mai magyar nyelvi tanszékének tanárát a médiáról és az etikus tudósi magatartásról kérdeztük.
Tíz éve végzem a nyelvi ismeretterjesztő tevékenységet.
Ehhez sok támogatást kapok kollégáimtól, tanítványaimtól
– mondja Balázs Géza. – Tízéves a Tetten ért szavak
című rádióműsorom, a Duna televíziós Hej, hej… című
sorozatomról pedig többen mondják, hogy új hangot képvisel a
nyelvművelésben. Ráadásul a gyerekek is szeretik nézni:
ennek különösen örülök. Ha a gyerekek érdeklődnek a nyelv
dolgai iránt, akkor nincs veszve semmi!
– Az idősebb korosztályoknál is tapasztalja ezt az
érdeklődést?
– A polgárra jellemző igényes magatartás értelemszerűen
nyelvileg is tetten érhető. Aki érdeklődik a világ dolgai
iránt, izgatja közvetlen környezete, szem előtt tartja saját
és gyermekei jövőjét, közösségi értékeknek alá tudja
rendelni magát, követ bizonyos normákat, így törekszik a
nyilvános nyelvhasználatban is az igényességre: a
választékos kifejezésre, a jobb megértésre és
megértetésre. A közösség érdekeit megjelenítő
mentalitásnak jelen kell lennie a sajtóban és a tudományban
is. Hányan vannak, akik elképzeléseiket, felfedezéseiket
napvilágra hozzák anélkül, hogy tekintettel lennének a
tágabb összefüggésekre, például arra, hogy árthatnak is
vele? Sokszor célszerűbb lenne szűk körben, tudós
társaságban megtárgyalni bizonyos elképzeléseket, és – ha
úgy tanácsos – hallgatni a nagy nyilvánosság előtt.
Bizonyos nyelvészeti elképzelések hangoztatói nincsenek
tisztában a felelősségükkel. Nem tudok egyetérteni azokkal,
akik például a magyar nyelv határon túli változatai kapcsán
harciasan hangoztatják, hogy a demokratikus nyelvi jogokból
következően – önálló nyelvváltozattá válnak nemsokára.
Persze, ez az állítás is bizonyítható. Az is igaz, hogy az
ismert történelmi okokból különféle nyelvi
kontaktusjelenségek jönnek létre. Én is bármikor
igazolhatom, hogy a csömöri nyelvjárás valójában önálló
nyelvként fejlődik, vagy azzá válhat. Mégis mindez hova
vezet? Van annak értelme, hogy meggondolatlan kijelentésekkel
tovább lazítsunk a közösségi tudaton, miközben tudjuk jól,
hogy a nyelvek és nyelvjárások közötti különbségtétel
gyakran politikai célokat szolgál?!
– A magyar nyelv esetében tehát nem indokolt
többközpontúságról beszélni?
– A magyar nyelv többközpontúságának sulykolását ilyen
megfontolásokból veszélyesnek tartom. Miért kell azzal
gyengíteni az amúgy is szétszabdalt magyarságot, hogy nyelve
egészen más irányba tart Pozsonyban, Kolozsváron,
Újvidéken, Lendván és Ungváron. Miért kell tudományos
körökben megfogalmazni, hogy nincs közös norma, ha
meghatározzuk, erőszakot alkalmazunk, tehát szimbolikusan sem
vagyunk az egységes magyar nemzet részei. Ez az egyes
indoeurópai nyelvekre kitalált elmélet, a
„többközpontúság” a magyar nyelv esetében azért is
furcsa, mert Brassótól Nyitráig tökéletesen megértjük
egymást. Mindezt a többközpontúságot csak megfejeli az az
elképzelés, hogy a nyelvművelés nemcsak haszontalan, hanem
káros, mert a személyes, élőnyelvi folyamatokba beavatkozik.
Hagyjunk tehát mindenkit békében nyelvileg a maga és a
környezete szerint fejlődni! A nyelvművelést sohasem
tekintettem „előírónak”, sokkal inkább tanácsadó,
együtt gondolkodó, nyelvi öntudatra ébresztő
tevékenységnek.
– Hogyan gondolkodnak erről az „érintettek”, a határon
túli magyarok?
– A nyelvi többközpontúság gondolatát egy szlovákiai
magyar nyelvész kollégám vetette fel a magyar nyelvvel
kapcsolatban. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
konferenciát és közgyűlést tartott szeptember végén a
Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson. A konferencia Együtt vagy
külön? – A nyelvi egységesítés esélyei a külső
régiókban címmel ugyanezt a kérdést feszegette:
leszakadóban van-e a határon túli magyarság nyelvileg is a
közösség nagyobbik részéről, vagy egy közös,
Kárpát-medencei nyelvi stratégia kialakításával meg lehetne
állítani a nyelvváltozatok különfejlődését. Ennek
értelemszerűen vannak jelei: a határon túli szaknyelvek
például erősen eltérnek a hazai változatoktól, s félő, a
szaknyelvek külön fejlődése a többi nyelvi réteget is maga
után húzza. Érthető, ha a romániai magyar iskolai nyelv,
többek között a fizika vagy a kémia szaknyelve sok román
elemet tartalmaz, hiszen szomszédaink terminológiája eltér a
miénktől. A román, szlovák, szerb és ukrán nyelv másként
osztályozza a világot, ezért más kategóriákkal találkozunk
a határon túli tankönyvekben is. Ha ez a szétfejlődés
folytatódik, a határon túli fiatalok számára elvész a
magyarországi kommunikáció lehetősége szakmájuk
területén, mert valószínűleg már az asztalosiparban sem
értik meg egymást az itteni és ottani magyarok.
– Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
– Szükség volna egy Kárpát-medencei szaknyelvi
stratégiára, a határon túli és inneni szakterületek
szakemberei és a nyelvészek által létrehozott
számítógépes adatbázisra, amelyben megtalálhatók lennének
a helyi szakmai kifejezések, és a javasolt közös magyar
nyelvi formák. Ezzel nem a kétnyelvűség ellen beszélek.
Természetesnek tartom a két- vagy többnyelvűséget. Sőt,
úgy gondolom, a magyar nyelv jelenlegi nyelv-geopolitikai
helyzete mintaszerű Európában. Mert milyen célokat tűz ki az
Európai Unió a nyelvtudással kapcsolatban? Ismerd jól az
anyanyelvedet, beszélj egy világnyelven, és lehetőség
szerint ismerd szomszédaid egyik nyelvét. Nálunk –
történelmi okokból következően – nem nagyon kell román,
szlovák, szerb és ukrán fordítót keresni, mert vagy a
nemzetiségek, vagy a határon túli magyarok jóvoltából
minden irányban bármit gyorsan lefordítanak. Hihetetlenül
jók a szomszédokkal a nyelvi kapcsolatteremtési
lehetőségeink, ez mintaszerű nyelvpolitikai helyzet
Európában. A határon túli nyelvi környezetben is lenne rá
lehetőség, hogy a szaknyelv vagy az önkormányzatiság sokszor
nyakatekert kifejezéseit pontos magyar szavakkal
helyettesítsük. Szlovéniában például községnek nevezik a
magyarországi járást. Lendva község a várost és a hozzá
kapcsolódó hat falut jelenti, pedig a magyarországi
terminológiában erre létezik a járás szó. Aztán vannak
olyan esetek, amikor a határon túliak találnak rá a
sikeresebb kifejezésre. Nekem nagyon tetszik az erdélyi holdas
adás (műholdas csatorna), hullámos sütő (mikrosütő), a
beállóhely (parkolóhely). Számomra nagyon rokonszenves a
Péntek János kolozsvári egyetemi tanár által bevezetett
közös norma fogalma. Világos, hogy létjogosultságuk van az
egyéni normáknak, hiszen elüt egymástól a romániai és a
szlovákiai magyar nyelvhasználat, ami ráadásul nem azonos az
anyaországival, mégis legyen egy közös norma, egy eszményi
nyelvváltozat, amely felé törekszünk. Az ember útja
mégiscsak a fölfelé törekvés, és ez nincs ellentétben az
egyéni, családi, közösségi nyelvi magatartással. Akkor
válik megállíthatatlanná a szétrétegződés, a nyelvi
elkülönülés, amikor végképp lemondunk a közös örökség
ápolásáról. Jelenleg a nyelvművelés leginkább az
egyetemeken és a tanárképző főiskolákon folyik.
– Nem hiányzik egy kimondottan a nyelvműveléssel foglalkozó
intézmény?
– Nagy szükség lenne egy nyelvművelő intézményre, amelyet
a francia és lengyel nyelvtörvény nyomán Magyar Nyelvi
Testületnek neveztem el. Ennek legjobb helye a Magyar
Tudományos Akadémia lenne, s ez az intézmény együttműködne
minden tudományos, oktatási és civil szervezettel, amely a
magyar nyelvkultúráért tenni akar. Egyébként az Akadémián
ma is létezik a nemzeti stratégiai kutatási program, amelynek
keretében dolgozunk a nyelvstratégián. Csakhogy ez a
tevékenység intézmény híján nem lehet folyamatos
tevékenység.