Magyaróra

Hanthy Kinga:
Reklámnyelvi törvény: kirekesztő, udvariatlan vagy európai?
Magyar Nemzet 2001. november 3. (32. old.)

Legközelebb is Németországba jövünk nyaralni, szokta mondogatni a családfő a Balaton-parton sétálgatva. A cégtáblákat nem értjük, talán nem is nekünk szólnak. A reklámnyelvi törvény, amely kötelezővé tenné a magyar nyelv használatát is köztéri feliratokon, üzletek portálja felett és a reklámokban, már tervezetként vihart kavart. Vajon gazdasági érdek, politika, esetleg világfelfogásbeli különbség áll a viták hátterében?

Mindenkinek joga van érteni a feliratokat. A magyar reklámipar „angolkórban” szenved
Fotó: Koncz György

A törvénytervezet egy alkalommal már szerepelt a parlament előtt, második általános vitája e hónapban várható, s ha minden rendben halad, akkor jövőre hatályba is léphet az a törvény, amelyik „a magyar nyelvnek a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények közzététele során való használatáról” – nyelvileg nem túl sikerült – elnevezést viseli. A vita során az SZDSZ fölöslegesnek vélte, a MIÉP enyhének találta a tervezett szabályozást. E két álláspont között foglalnak helyet az érvek, amelyeket azok a járókelők is elsorolhatnak, akik nyitott szemmel sétálnak környezetükben, s akik – idegennyelv-ismeret híján – zavarónak érzik, hogy nem magyarul szólítják meg őket az utcai feliratok, a reklámok és a boltcégérek.
A röviden csak reklámnyelvi törvényként emlegetett új szabályozási forma megalkotásának szükségességét először a határon túl élő tudósokat tömörítő Magyar Professzorok Világtanácsa vetette fel, majd csatlakozott az Anyanyelvápolók Szövetsége is. Az utóbbiak hangsúlyozták, nem hívei semmiféle nyelvvel kapcsolatos törvénynek, de szabályozásra mégis szükség lenne. Megkeresték javaslatukkal az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, Hende Csabát, akinek pártfogásával megszületett a törvényjavaslat.
A tervezet megfogalmazói mindenekelőtt leszögezik, hogy „a magyar nyelv a magyar nemzet egyik legfontosabb alkotása, élő közege”, és közös felelősségünk, hogy megőrizzük épségét, fenntartsuk egészséges alkalmazkodóképességét. Az információszabadság gyakorlásának elemi feltétele – írják a jogalkotók –, hogy az állampolgároknak lehetőségük legyen a hozzájuk címzett közlemények „magyar nyelven való befogadására”. Ezért tartják szükségesnek, hogy a médiában, illetve a köztéren elhelyezett reklámokban a szöveget – ideértve a szlogent is – magyar nyelven is meg kell jeleníteni legalább olyan jól érzékelhetően, mint az idegen nyelvűt, továbbá az üzletek portálján, az üzletben és a kirakatban a bolt nevét, valamint a fogyasztókat tájékoztató közleményeket is fel kell tüntetni magyarul. Ugyanez vonatkozik a közterületen, így közlekedési eszközökön közzétett feliratokra, tájékoztatókra is. A törvény tehát nem tiltaná az idegen nyelvű feliratokat, csupán kötelezővé tenné az azonos értékű magyar fordítást is.
A javaslatcsomag körül fellángolt vitáról nehezen dönthető el, hogy szakmai, politikai vagy lobbiérdek alapján kerekedett. Publicisták vetették fel, hogy a törvény életbelépése után maga a kormány is körülnézhet a háza táján, hiszen az Országimázs Központ neve sem éppen magyaros. Ugyanakkor Levendel Ádámnak, a Magyar Reklámszövetség elnökének érvelését akár azzal is magyarázhatnánk, hogy neki feladata a mundér, tehát a reklámozók érdekeinek a védelme. A rendelkezésnek ugyanis anyagi vonzatai is lesznek. A reklámozóknak százhúsz nap, a bolttulajdonosoknak egy esztendő áll a rendelkezésükre, hogy magyarítsák is a szlogent vagy a cégért. Levendel érvei azonban, mint megtudtuk, a szoros érdekvédelemnél szélesebb körben vonják kétségbe a reklámnyelvi törvény szükségességét. Úgy véli, hogy jogilag gyenge a szöveg érvrendszere, szövegezése silány, továbbá nem eldönthető, hogy gazdasági, pontosabban kereskedelmi vagy szimbolikus, kulturális törvényről van-e szó. Ezenfelül Kelet-Közép-Európában politikailag sem hangzik jól egy nyelvtörvény, mert mindegyik, amelyik eddig megszületett, kisebbségellenes.
Levendel szerint a rendelkezés az évi több tízezer reklámból csupán egy tucatot érint, tehát a változás nem lesz számottevő, ugyanakkor az efféle szabályozás nem használ a nyelvnek. Ez csupán jóindulatú túlhevülés, amelynek eredménye, hogy kulturális kérdést gazdasági törvénnyel kívánnak szabályozni. E kereskedelmi törvénnyel csupán annyit érünk el, hogy a világszerte ismert és értett szlogenek, nyelvi viccek (Gut, Besser, Gösser) nálunk nem fognak tovább működni. Emellett a reklám nemcsak nyelv, hanem kép is, és szakmai képtelenség túl sok szöveget rátenni egy képre, vagy kiírni az üzlet portáljára. Ezek a változtatások több tízmillió forintjukba kerülnek az érintetteknek, akik a költségeiket továbbhárítják a fogyasztókra. Példaként említette, hogy a szigorú francia nyelvvédő törvény betartása sem sikeres, hisz csak végig kell sétálni a Champs-Élysées-n, hogy lássuk az eredményt. A magyar nyelvet védeni kell, mondja Levendel Ádám, ennek maga is híve, de nem tiltó törvénnyel, hanem pozitív mintaadással. A reklámozóknak egyébként is érdekük, hogy eljuttassák üzenetüket az emberekhez.
A törvény megfogalmazói annak idején kikérték a reklámszövetség véleményét is. Képviselői már akkor elmondták: az elvekkel egyetértenek, de a megoldással nem. A szövetség a szakma önszabályozását, illetve a kormánnyal és a Magyar Tudományos Akadémiával közös cselekvési program kidolgozását látná kívánatosnak a törvényi szabályozás helyett.
Az Igazságügyi Minisztérium közjogi osztályának vezetője, Kovács Ferenc viszont úgy véli, sikerült olyan szabályozást alkotniuk, amelyik elég rugalmas, megengedő, és körültekintően kiveszi a törvény hatálya alól a méltányolható kivételeket. Így például nem vonatkozik az idegen nyelvű műsorokra, kiadványokra és a környezetükben megjelenő reklámra, illetve egy cég idegen nyelven feladott álláshirdetésére. Elődje, a máig érvényben lévő, igaz, teljesen figyelmen kívül hagyott 1978-as belkereskedelmi törvény sokkal szigorúbb a mostaninál, hisz egyáltalán nem engedi idegen nyelvű feliratok megjelenítését az üzleteken, a reklámokról pedig nem rendelkezik.
A jegyzők, a fogyasztóvédelmi felügyelet, illetve a közlekedési felügyeletek feladata lesz az új törvény betartatása. A szankciókra – esetenként, de többször ismételhetően százezer forint bírság kiszabására – már most megvan a törvényi lehetőség. Természetesen nem a büntetés a cél, hangsúlyozta az osztályvezető, aki úgy véli, lehet, hogy a reklámozóknak kicsit nehezebb lesz majd a dolguk, de a többség számára előnyös változások történnek.
Hasonlóan vélekedik Szűts László nyelvész, az MTA Nyelvtudományi Intézete nyelvművelő osztályának vezetője is, aki szerint az idegen nyelv kizárólagos használata kirekesztés, hisz mindenkinek joga van érteni a feliratokat. Nagy hiba, hogy politikát vittek a kérdésbe, ezért nehéz vitatkozni az ellenzőkkel, pedig kit zavarhat, hogy szerepel a magyar nyelvű felirat is az idegen nyelvű mellett? A magyar reklámipar „angolkórban” szenved, véli, hisz még Győrben és Sopronban is angol feliratok díszelegnek, pedig ott a német lenne az indokoltabb. Ez a törvény nem tilt, csak kiegészít, mondja, és az udvariasság elemi szabálya, hogy a multik a nemzetalkotó nyelven is kiírják a reklámokat.
Az viszont előre borítékolható, hogy a törvény életbelépése után megindulnak a heves nyelvészeti viták. Nem egyszerű eldönteni, melyik szó idegen, melyik illeszkedett már be a magyar nyelvbe, és melyikre nincs megfelelő kifejezésünk. Ennek elbírálását az Akadémián belül megalakuló szakértői bizottság végezné. Szűts László szerint vannak világos esetek: a shop mellett ott kell hogy szerepeljen a bolt, a city center alá oda kell írni, bevásárlóközpont, a pub mellett ott állhat, hogy kocsma. A pizzériára nincs más szavunk, a pizza hut azonban lehet pizzakuckó is, a szupermarket magyarosodásán pedig lehet vitatkozni.
Az MTA keretén belül két esztendeje elkészült az az óriási szógyűjtemény, amely tartalmazza magyar változatukkal együtt a nálunk használatos idegen szavakat. A terv szerint ebből készült volna el az új idegen szavak szótára, a vállalkozás azonban az Akadémiai Kiadó ellenállásán meghiúsult. Fábián Pál nyelvészprofeszszor úgy véli, a szóanyagot ugyan folyamatosan korszerűsíteni kell, de ez, valamint a helyesírási szótár adhatná az alapot egy jövendő nyelvi hivatal vagy bizottság munkájához. Természetesen a nyelvészek között is vannak, akik elleneznek mindenféle központi szabályozást, akik a nyelv öntörvényű fejlődésének és nem ápolásának hívei. Ezért nem kizárt, hogy éppen a nyelvésztársadalom megosztottsága lesz a gátja a reklámnyelvi törvény sikeres megvalósításának.

Szóljon hozzá a fórumban | Nyomtatási verzió