Magyar Hírlap, 1998. december 9. 7. o.

Lukácsy András:

Globalizáció és nemzeti irodalom
• Pomogáts Béla: nem az állampolgárság, hanem az anyanyelvi kultúra a döntő

A novemberi írószövetségi kongresszus után a minap a választmány minden nagyobb csinnadratta nélkül egyhangúlag újra elnökké szavazta a kiegyensúlyozott politikát folytató Pomogáts Bélát. Aki minden látványosságot elkerülve valósította meg három éve vállalt programját; mindenekelőtt megőrizte a szövetséget (és fenyegetett székházát). A magyar írók több mint ezer tagot számláló legnépesebb fórumában erőteljesen felfuttatta a házi rendezvények számát; minden hétre esik két-három könyvbemutató, irodalmi est, évfordulós megemlékezés, ő tette a szövetséget a teljes magyar nyelvű irodalom fórumává: a határon túli szerzők ma már otthonosan mozognak itt.

• Lesz-e folytatása az írószervezet korábbi törekvéseinek?

Megerősödtek kulturális külkapcsolataink, mindenekelőtt a közép-európai írószervezetekkel. Együttműködési megállapodást írtunk alá a román, a szerb, a horvát és a bolgár társszövetségekkel, és felvettük a kapcsolatot az oroszokkal is. Erősödött az együttműködés az Európai Írószervezetek Szövetségével, melyhez kontinensünk negyven szövetsége tartozik. Hallattuk szavunkat az irodalmárok tavalyi stockholmi kongresszusán.

• Az elmúlt időszak mérlege: javultak kapcsolataink a szomszédos országokkal. Van-e ebben szerepe az írószövetségnek?

A politikai rendezés tekintetében természetesen nem, de a kulturális diplomáciában, vagy ahogy mondani szeretem a "lelki diplomáciában" a kulturális szféra és ezen belül szövetségünk elöl járt. Romániában például már akkor megértették, hogy a magyar kultúrának helye van ott, amikor a politika még nem. Nagy gondot fordítunk az ott élő magyarok kulturális gondozására, irodalmi, közművelődési, tudományos és nyelvápolási programok keretében; ez utóbbi területen szoros kapcsolat alakult ki az írószövetség és az Anyanyelvi Konferencia között. Együttműködünk az Akadémia anyanyelvi programjával is; tavaly közösen rendeztünk konferenciát a magyar nyelv ápolásának feladatairól és nyelvünk jövőjéről.

• Figyelembe véve sajátos földrajzi helyzetünket, milyen alaptételből indul ki a szövetség a nyelvművelés tekintetében?

Abból a meggyőződésből, hogy nem az állampolgárság, hanem az anyanyelvi kultúra a döntő tényező: az első esetleges, a második állandó. A magyar irodalmat tehát olyan körnek tekintjük, amelyben mindenki jelen lehet, függetlenül attól, hogy milyen az állampolgársága.

• Most, az uniós tagság küszöbén nincs-e veszélye annak, hogy a nemzeti sajátosságok lassacskán eltűnnek?

Az Európai Unióban kettős folyamat zajlik. Az általános globalizáció természetesen némiképp elmossa a nyelvi sajátosságokat. De éppen ezért az unión belül kialakultak speciális nyelvvédő programok. Így elmondható, hogy olyan kis népek, mint Dánia, Írország, Finnország, sőt Ausztria kebelén belül is erős törekvések vannak kialakulóban, amelyek, mint valami immunreakció, megerősítik a nemzeti identitást. És erre paradox módon jó lehetőségük nyílik azáltal, hogy gazdaságilag előnyösebb helyzetbe kerülnek. Várható tehát, hogy az európai integráción belül a magyar irodalom is jobb helyzetbe kerül majd a világ előtt. Ezenfelül az unióban magában is van olyan törekvés, hogy minden nép a maga egyéni művelődési sajátosságaival legyen jelen, mert ezeknek az összessége adja mint mozaikkockák az összképet, az európai kultúra lényegét. Végül is rajtunk áll majd, hogy mit őrzünk meg karakterjegyeinkből.

• Ez azt is jelenti tehát, hogy az unióba törekvő többi országnak is érdeke ez az önállóságot megőrző kapcsolódás.

Többszörösen is, mert egyrészt ezek a kultúrák is részei az európai egésznek, másrészt mert a kapcsolódás feltétele a szomszédokkal való jó viszony. Hogy a kisebbségi témakörben csak egy példát mondjak, a katalán kultúra éppúgy jelen van az unióban, mint a spanyol; még jellemzőbb, hogy a kapcsolódás óta alakult meg a lappok írószövetsége, amely független a svéd vagy a finn társszervezettől. Új reneszánsza van például Észak-Hollandiában a fríz nyelvnek és művelődésnek, és most ébredtek kulturális öntudatra a déltiroliak is. Ugye felesleges az analógiákra rámutatni.

• Ebben a tekintetben mit tart az írószövetség az eljövendő évek fő feladatának?

Azt, hogy az összmagyar kultúra szervezete legyen; hogy a nagy európai irodalmak szervezetei előtt jó eséllyel képviselhesse a magyar nyelvű irodalmat. Teljesen más kérdés, hogy ebben az írószövetségben léteznek belső törésvonalak, és bizonyos szekértáborok közötti ellentétek, amelyek enyhítésére folyamatosan törekszünk. Ezért tettük lehetővé azt is, hogy más írószervezetek tagjai egyidejűleg tagok lehetnek a Magyar Írószövetségben is. Természetesen nem e szövetség, hanem az egyetemes magyar irodalom érdekében.