Magyar Hírlap, 1997. november 8. 20. o.

Bihari László:

A "fekete lyukba" kiáltott szó • Beszélgetés Balázs Gézával

Milyen nyelvi normához igazodjon a rádió és a televízió? Milyen hatása van a tömegkommunikációnak? Felelős-e a sajtó, a reklám a nyelv állapotáért, vagy a média dolga pusztán a köznyelv mindenkori hű alkalmazása? Más szóval etikai kérdés-e a stílus?

- Kell-e félteni ma valamitől a magyar nyelvet? Ezt az elmúlt hónapokban lezajlott nyelvészvita tükrében is kérdem.

- A vita akkor újult ki, amikor az Anyanyelvápolók Szövetségének tagjai megfogalmazták azt a panaszt, hogy sok az idegen szó a magyarban. Tehát miért nem magyarul mondja a reklám: "Just do it". A tömegkommunikáció persze lelkesen felkarolta az ezzel kapcsolatos vitát, amelyben egyesek odáig mentek, hogy nyelvtörvénnyel kellene meggátolni az idegen szavak terjedését. A sajtóban zajló vita a nyelvészek közötti viszályként vonult be a köztudatba. Márpedig egyetlen olyan nyelvészről sem tudok, aki támogatná a probléma adminisztratív, törvényi megoldását. Sőt az Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága nyilatkozatban határolta el magát az elképzeléstől, különös tekintettel arra, hogy a nyelvtörvény rendkívül kényes eszköz Kelet-Közép-Európában. Ennek ellenére májusban nyilatkozat jelent meg az Élet és Irodalomban harminckilenc, többségében angol nyelvész aláírásával, akik kikérték maguknak, hogy egyes nyelvészek törvényi megoldást sürgetnek. A legdrámaibb állítás ebben a szövegben az volt, hogy az idegen szavak elleni küzdelem idegengyűlölethez vezet. Így sikerült sajnos az egyébként teljesen ártatlan problémát politikai síkra terelni. Cikkháború lett belőle. Számomra ennek az lett a tanulsága (két tévévitában is részt vettem ezzel kapcsolatban), hogy igazából felesleges volt asztalborogatásra készülni, mert minden nyelvész ugyanazt gondolja, amit én is, hogy nem kell ehhez nyelvtörvény, de kell ismeretterjesztés. Közben történt azért valami: Glatz Ferenc, az Akadémia elnöke kidolgozott egy nyelvstratégiai programot és közzétette. Korszerű anyanyelvoktatást, valamint idegennyelvoktatást szorgalmaznak a tézisei, és többek között azt is kifejti, hogy a globalizáció nyomán nem fognak leértékelődni az anyanyelvek. A globalizáció, az Internet - tény, de az emberek még mindig "regionálisan" érzik jól magukat. Ügyelni kell majd arra, hogy ne kritikátlanul rendelődjünk alá globális tendenciáknak, így például őriznünk kell a nyelvi, anyanyelvi kultúránkat.

- Tehát nem kell komolyan félteni a nyelvet...

- A magyar nyelvvel nincsenek jelentős problémák. Roppant korszerű, árnyalt közlésre képes, nem romló, hanem folyamatosan fejlődő nyelv. Van élő hagyománya, költészete, irodalma, műszaki szókincse. Ez a kedvező állapot a múlt századi nyelvújításnak köszönhető, amikor a nyelvészek "beavatkoztak" a spontán fejlődésbe. Félteni mégis kell, hiszen akadnak problémák: például az ikes ragozás bomlik, vagy a suksüközés terjed, ami nem zavarja ugyan a megértést, de esztétikailag káros. Mintha rendszerbomlás indult volna el a névelőkkel (például: "ez egy olyan dolog"); ingadozik az egyes és többes számú egyeztetés. De ezek egyelőre nem súlyos gondok.

- Mi a média szerepe a nyelv művelésében: ápolnia kell, sőt fejlesztenie a köznyelvet az irodalmi nyelv használatával, vagy éppen ellenkezőleg, a köznyelvi állapot hű tükrözésére szorítkozzon?

- A közszolgálati és a kereskedelmi rádiónál, tévénél különböző mércét kell állítanunk. Október 23-án, nemzeti ünnepünkön a Danubius Rádió két hölgy bugyuta beszélgetését sugározta a testi funkciók tárgyában. Ha a Danubius szerkesztői ezt ízlésesnek találják - amit én nem -, a saját kockázatukra megtehetik, hiszen nem az adófizetők pénzét viszik vásárra. A Kossuth Rádiónak viszont etalonnak kell lennie. Szerencsére többnyire az is. Az ókori retorikákban foglalt "vir bonus" (a szónok legyen jó, erkölcsös ember) valószínűleg mosolyt vált ki a huszadik századi tömegkommunikációs manipulátorok ismeretében. Ha naivnak tűnik is, mégsem ajánlom sutba dobni ezt az imperatívuszt: a közéleti megnyilatkozó legyen "vir bonus". Más kérdés, hogy ma szinte eldönthetetlen, mi számít közszolgálatinak. Mert a jelenlegi közszolgálati médiumok egyes műsorai tisztán kereskedelmi jellegűek. Ugyanakkor az új kereskedelmi adók számos közszolgálati funkciót vállaltak az indulásuk előtt. A közszolgálati médiától el kell várnunk egyfajta emelkedettebb médianorma használatát.

- Mégis mennyiben befolyásolja a nyelv állapotát a média? Például vannak, akik óvnak a trágár szavak használatától, míg egy másik nézőpont szerint ez is a valóság része, hiszen a magyar ember sokat káromkodik.

- A média hatásfokát nem tudjuk hitelesen mérni, sem nyelvi, sem egyéb területen. Ez nem csak a nyelvészeknek, a médiakutatóknak is megoldhatatlan a probléma. A "fekete lyuk" elmélet szerint például a médiában közölt információ eltűnik, mintha az űrbe dobnák. Persze a gyakran sulykolt információ hatásos lehet. Meglehet, ha egyes rádiókban egész nap káromkodnának, akkor sem kezdenének csúnyábban beszélni az emberek. Ha viszont egy összehangolt akcióval minden adón, minden órában, a hírek előtt ronda szavakat mondogatnának, az talán hatna. A rossz minta általában könnyebben ér célba.

- Milyen tipikus hibákra figyel fel az írott sajtóban?

- Használom az absztrakciós létra kifejezést: az újságírónak minél nagyobb megértésre kellene törekednie, azaz lehetőleg minél lentebbi fokot elfoglalnia az absztrakciós létrán. A létra csúcsán az idegen, az összetett, a ritkán használt szavak, a túlbonyolított kifejezések, valamint az alárendelő mondatszerkezet, míg a létra alján a gyakran használt magyar szavak, a mellérendelés van. Sokan fölöslegesen bonyolultan és nehezen érthetően fogalmaznak. Gondolat- és ötlettelenséget sugallnak továbbá a divatos szavak és közhelyes kifejezések, mint például "látjuk az alagút végét" vagy "megyünk Európába". Az újságírók előszeretettel használják azt a kifejezést, hogy a "dolognak ez az olvasata" - az olvasat nyelvészeti kifejezés volt, ma pedig az "értelmezés" helyett használják. Ma "üzenete" van mindennek. Korábban csak irodalmi művek rendelkeztek ezzel, most egy párttanácskozásnak is üzenete van. Továbbá idegesítő az a közhely, hogy "ilyen értékek mentén szeretnénk politizálni". Nem jelent semmit. Legfeljebb azt mondhatnák, hogy "baloldali értékeket képviselünk". Rendkívül divatos a "történet": "miről szól ez a történet" vagy "arról szól a dolog". Tehát a divat fárasztó, idegesítő a nyelvben és azt mutatja, hogy alkalmazójának nincsenek egyéni gondolatai. Az írott sajtó másik jellegzetes hibája a félrevezető címadás, amit etikai vétségnek érzek. Harsánynak kell lennie a címnek, de nem szabad becsapni az olvasót. Komoly gondot okoz, ha az újságíró átveszi a bürokratikus nyelvet. A bürokrata sokszor ködösíteni akar, zavarosan fogalmaz, az újságírónak azonban le kellene fordítania közérthető nyelvre a mondandóját. Ha az előbbi ezt mondja: "Kovácsné ügyében hamarosan intézkedés történik", akkor az újságírónak azt kellene írnia: "Kovácsnénak az önkormányzat segélyt ad."

- Pusztítja-e a nyelvünket a mindent elborító reklám? Például azzal, hogy a reklámok nyelvi stílusa meglehetősen homogén.

- A reklámok hatása a sok ismétlés révén nagyobb. A gyerekek reklámversikéket dúdolnak, sőt ezen nőnek föl. (A felnőttek is ismerik a reklámszlogeneket, de nekik vannak nyelvi hagyományaik egy reklám előtti világból.) Tehát a reklám bizonyos mértékig átvette a gyerekversek és mondókák évezredes helyét. A másik probléma, hogy a reklámok - olcsó hatásként - általában nyelvi tabukat törnek fel. A tabutörés örömérzést okoz. Így előfordulhat, hogy alapvető nyelvi klisék már eleve csak tört formában jutnak el emberekhez, a közlés viszonylagossá, bizonytalanná válik. A nyelvi formák megkérdőjeleződnek. Sajnos valós nevelői attitűdöket lehet nevetségessé tenni olyan szlogenekkel, mint: "Hé, haver, ez az orrodat is tisztíccsa." Az idegen szavak használata a reklámban más kérdés. Ugyanis a reklám logikájából fakad. A "Just do it" szlogent azért nem fordítják le, mert egy olyan angolszász világkép van mögötte, amelyik éppen a miszticizmusával hat. Arra épít, hogy ne is értse az ember. Mindenkinek el kell sajátítania a válogatás képességét. Valamelyik adón mindig lehet találni értékeset. Azután pedig olvasni kellene minden nap. Nem csak újságokat.

Bihari László