Az SZTE nyelvész professzorát a köztársasági elnök hat pontban megfogalmazott javaslati közül arról kérdeztük, ami a magyar nyelvre vonatkozik.

Emlékeztetőül: Schmitt Pál szerint a magyar köznyelv nemzeti összetartozásunk elsődleges kifejezőeszköze. Az államfő azt javasolja az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak: fontolják meg annak rögzítését a készülő alaptörvényben, hogy a magyar köznyelv és a tájnyelvi változatok óvása, ápolása, fejlesztése alapvető és elsődleges nemzeti érdek.

– Lehet ez a javaslat az ön által szorgalmazott, átgondolt nyelvpolitika alapja?
– Nem hinném, már csak azért sem, mert Schmitt Pál javaslata, ha jól számolom, három mondatból áll csupán.

– Egyáltalán, jelent-e Schmitt Pál javaslata bármit is?
– Ezt tőle kellene megkérdeznie. Fölteszem, hogy a köztársasági elnök ki tudná fejteni, mire gondolt, amikor „a magyar köznyelvet nemzeti összetartozásunk elsődleges kifejező eszközének" nevezte, de én nem gondolom, hogy azok közé tartozom, akik megértették e tömör megfogalmazás szándékolt üzenetét. Mindenesetre tudni való, hogy amikor a magyar nyelvről tesznek politikusok kijelentéseket, akkor nagy valószínűséggel tudhatjuk, hogy nem a nyelvre gondolnak, hanem valami másra, a nyelv sokszor csak ürügy arra, hogy másról beszéljenek, például az általuk elképzelt hazafiságról, s kijelentéseik igen gyakran a nyelvtudósok megrökönyödését váltják ki, mert szaktudás híján, szakemberek tanácsát mellőzve, saját bölcsességükre hagyatkoznak. A köztársasági elnök utal arra, hogy nyelvészekkel is folytatott háttérbeszélgetéseket, s tájékozódott „a mai magyar nyelv állapotáról." Erre csak azt mondhatom, hogy ha olyan nyelvtudósokkal beszélgetett volna, akik kutatják is a mai magyar nyelv állapotát, nemcsak
leminősítgetik azt, akkor talán másképp szólna ez a három mondatos ajánlás, de az is lehet, hogy háromnál több mondatos javaslatot küldött volna el Schmitt Pál.

– Lehet ebből az ajánlásból későbbi törvényekre, rendeletekre
következtetni? Meghatároz ez valami irányt?
– Jóslással nem foglalkozom, de előadódhat olyasmi, ami 2001-ben történt, amikor a parlament megszavazta a „reklámnyelv törvényt", aminek semmilyen kívánt hatása nem lett, ma ugyannyi vagy még több idegen szót, kifejezést látunk közfeliratokon, mint akkor. Néhányan nyelvészek akkor nyilatkoztunk újságokban a törvény kulcsfogalmának értelmetlenségéről (ugyanis lehetetlen szakszerűen megállapítani, hogy mi „meghonosodott idegen nyelvű kifejezés a magyarban", s mi nem az), de a törvényhozókat ez a véleményünk nem befolyásolta. Hoztak egy értelmetlen s kártékony törvényt, közben még arra is hivatkoztak, hogy tudományosan megalapozott törvényjavaslatot terjesztettek be. Na, tudományosan semmi nem volt ott megalapozva, ideológiailag annál inkább. Ez az elnöki javaslat, ha bekerül az alkotmányba, hivatkozási alapul szolgálhat majd a rádióból s tv-ből ismert nyelvművelőknek, akik jót akarnak ugyan, de nem tudják, mik a magyarok valódi nyelvi gondjai, s miként lehetne segíteni ezek megoldásában.

– Milyen nyelvpolitikára lenne ön szerint szükségünk?
– Olyanra, ami tudományos kutatásokon alapszik, ami racionális, szisztematikus és reális.

– Hogyan lehet „a tájnyelvi változatokat fejleszteni"?
– Talán úgy, hogy a standard köznyelv glorifikálását csökkenteni kellene, s a tájnyelvek és más nem-standard változatok szapulását szintén redukálni kéne. Sajnos a magyar közgondolkozás és a közoktatás régóta az ellenkező hatást erősíti: a nem-standard változatokat beszélő magyarokat más magyarok és az iskola általában megszégyeníti, mintha
egy nyelvváltozat használata erkölcsi kérdés lenne, s nem véletlen szükségszerűség. Itt van ez az első mondata Schmitt Pálnak („A magyar köznyelv nemzeti összetartozásunk elsődleges kifejezője."), ha ezt komolyan vennénk, mondhatnánk azt, hogy a magyar köznyelvet (is) beszélő magyarok beszédükkel nemzeti összetartozásunkat is kifejezik. Csak hát az a kérdés, hogy a Kárpát-medencében ma élő 13 millió magyar közül hányan beszélik ezt „a magyar köznyelvet". Magyarországi reprezentatív kutatásomból és a határon túli magyarokra vonatkozó kutatásainkból tudjuk, hogy sok millióan vannak, akik ezt „a magyar köznyelvet" (akárhogy is határozná meg ezt egy nyelvész) képtelenek beszélni. Ettől persze még jó magyarok, s jól is beszélnek magyarul.


A hatályos alkotmány egyébként a nyelvről a következőket tartalmazza: a Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát.