HVG 2001/50. - 2001. december 15. 5. oldal • HVG Posta • olvasói levél

Sokan sokféleképpen vélekednek az idegen nyelvű feliratokról. Magyar szakos tanárként én magam legfeljebb mulatságosnak és szánalmasan provinciálisnak érzem, ha a sarki kispiszkosra kiírja a tulaj, hogy Mini market, a kicsit nagyobb bodegákra, hogy Super shop, esetleg valamilyen plaza. Irritálónak azonban nem találom a dolgot - majdcsak lecseng ez a divat is -, és egészen bizonyos vagyok abban is, hogy törvényi rendelkezéssel lehetetlen útját állni a jelenségnek. Ki tudná például meghatározni, mi minősül „idegen" szónak? A Kinek kell nyelvtörvény? című írás (HVG, 2001. november 17.) szerzője is elhibázottnak tartja a cégtáblák, hirdetések kétnyelvűsítésének ötletét. A nyelvtörvény kifejezést azonban súlyos csúsztatásnak tartom, lévén itt nem a nyelvről, hanem a nyelvhasználatról van szó; a nyelvtörvény megalkotásától pedig a hazai nyelvművelőszakma vezető képviselői írásban is elhatárolták magukat. A továbbiakban a cikkíró azzal sokkolja a témában járatlan olvasót, hogy ez a „nyelvtörvény" a „fajvédelemmel analóg nyelvvédelem" terméke, amely támogatja az emberek nyelvhasználat szerinti diszkriminációját, és amely leginkább csak arra alkalmas, hogy a nyelvművelők („a szellemi alvilág álnyelvész szélhámosai") kárpótolják magukat a tudományból való kiszorulásukért. A csúsztatások elszomorítóak: leendő tanárok oktatójától kívánatos volna az objektivitás.

Kelemen Ábel