Gombocz Zoltán: Nyelvhelyesség és nyelvtudomány. Magyar Nyelv 27 (1931): 1–11

A nagyközönségnek az a része, amelynek némi grammatikai műveltsége van, valamennyi nyelvtudományi probléma közül a nyelvhelyesség iránt érdeklődik legjobban.

...

Ennek a nagy érdeklődésnek könnyen érthető oka van. A nagyközönség, a nem-nyelvész a nyelvet természetesen a beszélő ember szemszögéből tekinti; számára a nyelv a gondolatok kifejezésének eszköze. Elsősorban tehát az érdekli, hogy ez az eszköz helyes, szabatos-e, gondolataink adaequat kifejezője-e; minden nyelvi jelenséget értékel és nem a nyelv történeti fejlődésébe igyekszik beleállítani.

Ezzel szemben a nyelvészek érdeklődése a nyelvhelyességi kérdésekkel szemben feltűnően csekély. A legtöbb nyelvész, ha nyelvhelyességi kérdésekben döntő bírónak felhívják, ha őszinte merne lenni, azt felelné: »én a nyelv történeti fejlődését vizsgálom, törvényeket állapítok meg benne, de bírája nem akarok lenni«; vagy: »magam is szeretném tudni, hogy mi a nyelvhelyesség«. ...

A nyelv fejlődéstörvényeit a nyelvész ismeri legjobban, tehát a nyelvész a nyelvhelyesség hivatott őre.

Ezt a szerepet a nyelvész, illetéktelensége teljes tudatában, tisztelettel elhárítja magától. A nyelvtörvények nem apriori, hanem tapasztalati törvények: a nyelvtörténet tényeiből vonjuk el őket. Hogyan lehetne az ilyen tapasztalati törvényt a nyelvi tények megítélésében normaképen alkalmazni? És másodszor a nyelvtudomány tapasztalati törvényei nem végérvényesek; a tudomány fejlődésével együtt változnak. Ami a mai ismereteink mellett helytelennek látszik, lehet, hogy holnap helyesnek bizonyul és megfordítva. ...

Tehát voltaképpen két kérdéssel állunk szemben. Az első kérdés: összeegyeztethető-e a helyesség vagy helytelenség fogalma a diachronikus, a történeti szemlélettel. Erre a kérdésre már Savigny, Grimm mestere s közvetve a nyelvtörténet megalapítója megfelelt: ami trténetileg lett, azt csak történetileg lehet megmagyarázni; a történeti fejlődésre a helyes és helytelen fogalma nem alkalmazható. A teleologikus nyelvszemléletnek, amely a nyelvfejlődésében a célszerűség irányába ható psychikai motivumokat keres, nincs jogosultsága. ...

És ezzel el is jutottunk a második kérdéshez: milyen viszonyban van a synchronikus nyelvszemlélet a nyelvhelyesség kérdésével? Synchronikus szempontból a nyelv jelek rendszere, amely virtuálisan él a beszélők tudatában. Ez a jelrendszer egyéni, de szociális természetű is. Az egyéni jelrendszerek relativ egyezése a kölcsönös megértés feltétele. Minél kisebb a közösség (nyelvjárás, falu, család), minél gyakoribb az érintkezés a közösség tagjai között, annál tökéletesebb lesz az egyéni jelrendszerek egyezése. A jelrendszer az egyén akaratától független; kialakulását és fejlődését a közösség többi tagjával való érintkezés, tehát szociális feltételek magyarázzák. Messze vezetne, ha ez alkalommal a nyelvszokás alakulásának törvényeit akarnók kuttani. Csak annyit jegyzek meg, hogy amint az analogiás kvantitás, az intraindividuális utánzások esetén is nem a kvantitás, hanem a kvalitás a döntő, úgy extraindividuális, a szociális utánzás esetében is nem ritka eset, hogy törpe minoritás rákényszeríti nyelvszokását a többségre.

Eszerint a felvetett kérdésre önként kínálkozik a felelet. A nyelvhelyesség a szociális nyelv, vagy ha tetszik, a nyelvszociologia problémája. Helyes az a nyelvi kifejezés, amely egy nyelvközösség szokásával megegyezik, helytelen az, ami vele ellentétben áll.

A nyelvszokás, a nyelvállapot relativ egyformasága helyhez és időhöz van kötve. Ebből természetszerűleg következik, hogy nincs egyetemes érvényű nyelvhelyességi norma; a nyelvhelyesség is tér és idő függvénye. ...