Szigetvári Péter

Egy az anyanyelv?

Élet és Irodalom
50. évfolyam, 15. szám

 

Tasnády T. Álmos egy elterjedt téveszme rabja (ÉS, 2006/14), amikor azt gondolja, hogy a magyarnak az a változata, amit ő gyerekkorában megtanult, az egyetlen létezhető változata ennek a nyelvnek. Ennek a hitnek a kialakulása könynyen magyarázható: szüleinkről is sokáig azt gondoljuk, hogy ők az egyetlen létezhető mintája az anyának, apának, én még a lakásunkról is azt hittem kiskoromban, hogy mindenki ilyenben lakik, csak akiknek nincsen fürdőszobájuk, azoknál a fürdőszoba helyén egy nagy fekete lyuk van.

Aztán felnőve az ember rájön, hogy másféle szülők is vannak, másféle lakásokban is laknak emberek, és másféle nyelvváltozatokat is megtanulhattak környezetüktől. Az iskolai nyelvi nevelés súlyos hibája, hogy nagyon sokak számára elmarad ez a felismerés, így Tasnády T. Álmos számára is elmaradt, ezért tesz olyan nyilvánvalóan hamis állítást, miszerint "nincs ilyen vagy olyan anyanyelv, csupán egy anyanyelv, amelyet egy adott nyelvközösség, mintegy közmegegyezéssel, a nyelv szabályainak elfogadásával valamennyi tagja számára érthetően használ". Ha ez igaz volna, akkor Orosz Józsefnek nem lett volna alkalma a betelefonáló hallgató nyelvhasználatát kifogásolni, Kálmán Lászlónak nem lett volna alkalma ezt Orosz Józsefnek felróni, Tasnády T. Álmosnak nem lett volna alkalma téveszméjét közzétenni, és nekem sem lett volna alkalmam e téveszme ellen szólni.

Persze van olyan, hogy egy megnyilatkozásba hiba csúszik, előfordul, hogy a beszélő egy adott mondatszerkezetet kezd el, majd - beszéd közben módosítva elgondolását - más szerkezetű mondatot fejez be (pl. Orosz Józseffel is előfordult már ilyen, nem egyszer). Az ilyen eseteket a nyelvészek performanciahibának nevezik. Ezekben az esetekben azonban nyilvánvaló, hogy a beszélő tudatában van annak, hogy hibásan szerkesztett, ha megismételtetnénk vele, amit mondott, nem mondaná újra így, ezért felesleges erre figyelmeztetni. Ha azonban a hibásnak vélt szerkezet "hibásságával" a beszélő nincs tisztában, akkor az azért van, mert az adott szerkezet az ő nyelvváltozata szerint helyes. Ebben az esetben felnőtt embert figyelmeztetni neveletlenség. Gyereknek is csak arra érdemes felhívni a figyelmét, hogy az olyan, nyelvi előítéletekkel terhelt társadalomban, mint a magyar, könnyebben boldogul, ha az ilyen szerkezetet a szűkebb közösségén kívül mellőzi.

Szigetvári Péter