Tasnády T. Álmos

Nyelvszabályok nélkül?

Élet és Irodalom, 50. évfolyam, 14. szám

Kálmán László a Nyelv és haza című írásában (ÉS, 2006/5.) példátlannak véli azt, hogy egy rádióműsor riportere kijavította a betelefonálók nyelvi hibáit, ami talán szokatlan és vitatható, ám a szerzõ további fejtegetésével nehéz egyetérteni mindazoknak, akik szerint az anyanyelv vagy akár egy elsajátított idegen nyelv közérthetõsége nagymértékben függ a helyes (idézõjel nélkül!) nyelvhasználattól.

Különös érvelés olyasmire hivatkozni, hogy az MTA nem szabályozhatja azt, hogy milyen nyelvváltozatok létezzenek a magyar nyelvterületen, amikor az említett példák egyáltalán nem valamelyik hazai tájegység tájszólását példázzák, csupán helytelen igeragozásokat. Feltételezem, hogy a velem egy nyelvet - a magyar anyanyelvet - használók többsége tisztában van azzal, hogy még feltételes módban sem cserélhetünk fel egyes szám elsõ személyt többes szám harmadik személlyel, és különbséget kell tennünk általános és határozott ragozás között.

Valakit nyilvánosan "megregulázni" a helytelen nyelvhasználata miatt tapintatlan dolog, de ne essünk át a ló másik oldalára, és ne próbáljunk elkenni bizonyos nyelvi hibákat azzal, hogy "ezeknek az embereknek ilyen az anyanyelvük, akár tetszik, akár nem". Végül is nincs ilyen vagy olyan anyanyelv, csupán egy anyanyelv, amelyet egy adott nyelvközösség, mintegy közmegegyezéssel, a nyelv szabályainak elfogadásával valamennyi tagja számára érthetõen használ.

Nem érthetek egyet a szerzõ utolsó mondatával, ahol az odáig vezetõ fejtegetése nyomán hozza kapcsolatba a nyelvhasználatot nemzetközi konfliktusokkal, ugyanis nyilvánvaló, hogy bármiféle kommunikációs zavar és félreértés éppenséggel az egységes nyelvhasználat hiányából, az anyanyelv vagy a célnyelv sajátosságainak megfelelõ nyelvi szabályok nem ismerésébõl adódhat.

Tasnády T. Álmos
Belgium