Hajdú Péter:
Felelet a mondolatra
(Élet és Irodalom 41/21, 1997.05.23., 2)

1) Grétsy Lászlót meglepi (ÉS, 1997. május 16.), hogy aláírtam 39 (azóta félszáz) nyelvésznek az ÉS május 9-i számában közölt Nyilatkozatát a nyelvművelésről.

2) Egyetértek a Magyar Nyelvi Bizottság állásfoglalásával, hogy káros volna törvénnyel tiltani meg idegen szavak használatát. Csakhogy ennek a döntésnek az érvényét az idei, áprilisi megnyilvánulások a Magyar Nyelv Hetén kissé megrendítik. Magam láttam, hogy a televízióban indulatos és teátrális formában öltött testet a magyar nyelvtörvény iránti igény. Április 25-én pedig a Magyar Hírlap 7. oldalán Faragó Vilmos számolt be arról, hogy Grétsy ugyanott előadást tartott a veszélyeztetett magyar nyelvről és megfújta a harci riadót. Minden ok együtt volt tehát egy Nyilatkozatra, melyet kiváló, fiatal nyelvészek kezdeményezlek s én a szöveggel egyetértve csatlakoztam hozzájuk. Kész. Fertig.

3) A Nyilatkozattól vélhetően GL is megriadt, legalábbis nem mutatta szokásos formáját néhány nap múlva a Napkelte szaunájában. Nika György első kérdésére visszakérdezett és az aláírók közül legalább egy nyelvész nevét kérte elárulni. A szerkesztő vagy nem volt a teljes lista birtokában, vagy tapintatból, de egyetlen nevet sem említett, holott csupa nyelvész, virtigli nyelvész volt a listán. A Zappe László jelenlétével megrendezett beszélgetés során GL némileg visszakozott, és emlékezetem szerint itt már csak arról volt szó, hogy a zaklatóan sok angol szó (márkanév?, szlogen? stb.) ellenében szükséges lenne valamiféle rendeleti szabályozás (NB annak idején a belkereskedelmi miniszter megtiltotta a boutique szó használatát, a Váci utcában mégis mindvégig ott hivalkodott a Clara Boutique; mi pedig, a kevésbé tehetős magyarok később tele lettünk a minden szir-szart árusító butikokkal. A citrancs ugyancsak megmaradt grapefruit-nak, avagy rövidítve grepé-nek.). E levélféléből azonban világossá válik, hogy a nyelvvédők már a készülő reklámtörvénnyel számolnak, s arra spekulálnak, hogy majd ebben elhelyeztetnék egy jó kis módosító rendelkezést az idegen (angol) kifejezések ellen.

4) Kommunikációs zavar van köztünk. Én a magyart mindig is befogadó nyelvnek tartottam, az idegen szavak használatát – akárcsak alternatív módon is – védhetőnek ítélem, a tudományos szakszavak idegen formáját megtartom, ha lefordított formája a köznyelvi jelentés alapján elvi zűrzavart okoz (BUNy-nak becézett egyetemi tankönyvemet a hallgatók csak az Idegen szavak szótárával. tudták használni.) Egy ízben kénytelen voltam a nyelv ápolásáról nyilatkozni, amikor hozzászóltam az Akadémián az idegen szavakról rendezett vitán. Nézeteim megismerhetők a Magyar Tudomány 1977. évfolyamának 787-9. lapjain.

5) Részletkérdésekre felesleges válaszolnom. Egy dolgot sajnálok mégis: méltatlannak tartom, hogy GL néhai Zsirai Miklós professzort is belepréseli ebbe a vitába. GL ismerhette még talán, de alig. Én meg éveken át voltam tanítványa és később önkéntes munkatársa. Még mindig fülemben cseng ízes beszéde, sokszor forgatom leleményes értekező műveit. Ezek. példamutatók és utánozhatatlanul egyéniek. Megnyugtathatom tehát GL-t arról, hogy mind az „irományt”, mind a „levélfélét” elolvastam, úgyhogy most már csak búcsúznom kell, mégpedig Zsirai szokásos köszönési formulájával: Zdraszt!

Hajdú Péter